Amikor az alkohol megváltoztatja az életed - jó irányba

A neves angol rendező Ken Loach-ot (Kőzápor, Nevem Joe, Felkavar a szél) úgy szokás emlegetni (Mike Leigh mellett), mint a szociálisan érzékeny angol mozi legjelesebb képviselőjét, aki hétköznapian emberi történeteket tud elmesélni úgy, hogy közben rámutat a brit társadalom általános problémáira. A hősei legtöbbször az alsóbb néposztályokból kerülnek ki: egy modern "jóléti" társadalom vesztesei, akik azonban vágynak egy jobb életre, és tesznek is érte - ha esélyük adódik rá. A sorsukon keresztül pedig Ken Loach úgy tudja ábrázolni "alulnézetből" Nagy-Britannia jelenét (és közelmúltját), hogy az nem csak azok számára érdekes, akik közvetlenül érintettek a tárgyalt problémákban.

Ebből a megközelítési módból az is következik, hogy Loach filmjei leginkább drámák, noha a rendező sajátos humora azért néha-néha felcsillan bennük. Épp ezért meglepő, hogy ezúttal egy vígjátékhoz közelítő filmmel állt elő, amely ráadásul erős műfaji elemeket is tartalmaz: sokban hagyatkozik az úgy nevezett "heist movie"-k (átverős-nagy balhés filmek, lásd Ocean's-trilógia) dramaturgiájára. Így a Szesztolvajok ugyan realista drámaként indul, ám aztán vígjátéki elemekkel és figurákkal bővül, majd a cselekmény második felében kalandfilmre vált - viszont végig a földön tud maradni, megőrizve a hitelességét.

A történet főhőse Robbie, a balhés családból és balhés környékről származó srác, aki ennek megfelelően jó néhányszor keveredett már bajba, és a sztori kezdetén csak azért ússza meg épphogy a börtönbüntetést, mert a bíró figyelembe veszi, hogy a barátnője gyereket vár. A bébi aztán gyorsan meg is érkezik, és a hatására Robbie fogadalmat tesz: végleg jó útra tér. A dolog azonban nem olyan egyszerű, a múltjának figurái sem tűnnek el nyomtalanul, és priusszal a munkakeresés sem épp leányálom.

A közmunkán azonban, amire a bíróság végül ítélte, összeismerkedik néhány hozzá hasonlóan szerencsétlen, de jó szándékú sráccal, valamint az őket felügyelő, nagy szívű Harryvel, aki még whisky-kóstolásra is elviszi a kis csapatot. Robbie egy véletlen folytán tudomást szerez egy nagy értékű és alig őrzött whisky-ritkaságról (amiből a létező egyetlen hordó egymillió fontot ér...), a lúzer-csapat pedig tervet kovácsol, hogy megcsinálják a szerencséjüket. A kérdés már csak az, hogy vajon egy nagy balhé a legjobb módszer a balhémentes élet eléréséhez - no meg hogy sikerül-e az akció...

Ken Loach filmjeinek jellemzője, hogy miközben nézzük őket, az az érzésünk: nem is színészeket látunk egy filmben, hanem valós emberek valódi életéből ellesett pillanatokat. Ehhez persze az is kell, hogy Loach ne sztárokkal, hanem gondosan kiválasztott, kevésbé ismert arcokkal (és gyakran amatőr szereplőkkel) dolgozzon, valamint hogy olyan módon próbáltassa el és építse fel a jeleneteit, hogy azok teljesen spontánnak tűnjenek. Ezt a hatást különösen nehéz elérni, ha vígjátéki elemekkel dolgozó kalandfilmről van szó, de a Szesztestvéreknek mégis sikerül. Egy pillanatra sem érezzük, hogy eltávolodnánk a valóságtól, a hősök lehetnének akár a szomszédaink (skót megfelelői) is, amit látunk, az mégis ízig-vérig mozi: humorral, kalandokkal, akciókkal, érzelmeket ébresztő jelenetekkel. Amin nevetünk, izgulunk, meghatódunk - és a végén megállapítjuk, hogy mindig van remény.