A veterán rádiós nagy beismerése: "Rossz gondolat volt részemről a mentőakció"

megmentés műsorvezető rádió B.Tóth László Adás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pár hétig úgy tűnt, hogy sikerül talpra állítani a Neo FM-et, ennek érdekében pedig B. Tóth Lászlót nevezték ki programigazgatónak. A feladata az lett volna, hogy a Neo FM műsorkínálatát olyanná tegye, amilyet a hallgatók elvárnak. A veterán rádiós beismerte, hogy tévedett, amikor elvállalta a felkérést.

Láttad már? Benne vagyunk a tévében


Nagy fába vágta a fejszéjét B. Tóth László, amikor elvállalta a Neo FM rádió programigazgatói posztját. Ekkor még nem tudta, hogy csak pár hétig tart együttműködése a közel 800 milliós tartozást felhalmozott, majd csődbe ment rádióval.
"Csak néhány hétig voltam programigazgató, de ez az időszak borzasztó volt. Rossz gondolat volt részemről, hogy elvállaltam a pozíciót. Bár akkor jónak tűnt... A baj nem az volt, hogy nem lehetett volna kihozni a slamasztikából a rádiót és nem lehetett volna jól megcsinálni. Dehogynem! Csak olyan szemlélettel találkoztam, ami áthághatatlan volt számomra. Hiába álltam elő egy jó tervvel, nem én voltam a tulajdonos, így nem én hoztam a döntéseket. Én csináltam az első magyar nyelvű kereskedelmi rádiót, a Calypsót, ismerem a miérteket, tudom, honnan kell a pénzt szerezni, úgy gondolom, hogy mindent tudok a dologról. De nem engedték, így nem csináltam. Folytatom inkább a saját rádiómat, a Poptarisznya.hu-t, nekem ennyi bőven elég a rádiózásból" - árulta el a Life.hu-nak B. Tóth László, akinek nem voltak álmatlan éjszakái a Neo FM megszűnése miatt.

Forrás: Rostás Bianka/Life.hu
Forrás: Rostás Bianka/Life.hu


"Az utolsó álmatlan éjszakám a rádiózás miatt a Calypso megszűnésekor volt" - mondta a rádiós, aki furán vált el a Neo FM-től.
"Nem tudom, mit nevezünk békés elválásnak. A legjobb pillanatban jött az a helyzet, amire azt mondtam, hogy nem, soha többet itt és veletek. De semmi bajunk nincs egymással" - osztotta meg velünk a Poptarisznya atyja a Ballantine's Music Awards 2012 díjátadón, ahol díjat adott át.
A november eleji közlemény szerint végrehajtható lett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának azon határozata, amelyben felmondta a Neo FM-et működtető FM1 Zrt. médiaszolgáltatási szerződését. Ez azt jelenti, hogy bármelyik nap elvehetik a frekvenciát a Neo FM-től.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.