Megasztárost küldünk az Eurovízióra?

Értéket közvetítünk. Mond ez még valakinek valamit? Azon szerencsés - vagy inkább óvatos - olvasóink, akik agyát nem mosta tompára a magyar televíziós kultúra, még emlékeznek: ez volt egykor a közszolgálati adó szlogenje. A Magyar Televíziónak elvileg a mai napig ez a fő feladata: kiutat mutatni a celebek uralta, a nézőt legfeljebb vásárlóereje miatt lekötni igyekvő kereskedelmi műsorok színes-szagos káoszában. Ízlelgessük tehát, barátkozzunk a szavakkal. Értéket közvetítünk.

"A szeretet él, neked mondom, a szeretet él, neked mondom, hogy sohase félj, szabadon élj, tüzét gyújtom, szívem nyújtom, hogy sohase félj, éj, éj, szabadon élj, élj, élj! (...) Félsz kicsit, látom, megint bánt a világ, pedig egy új nappal mindig új angyal vár rád..." (részlet Gáspár Laci és a Plastikhead dalából)

Az alapképletet nyilván nem kell hosszan magyaráznom. A kereskedelmi tévék nem titkolt célja, hogy nagyon sok pénzt csináljanak. Ilyen szempontból őszinték ők: soha nem is mondták, hogy társadalmi és kulturális útjelzőként akarnának szolgálni, műsoraik pontosan azok, amiknek látszanak. Természetesen mindig akadt pár renegát szent őrült, aki képes volt valóban értékes műsorokat készíteni - ilyen például Tilla, aki sztárságát kihasználva kulturális műsort és társadalmi témájú filmet gyárt, ha teheti -, de a kapitalizmus akkor is kapitalizmus. Az ordítva beszélő műsorvezetőknek, a celebként futtatott szereplőknek, a gigantikus ledfalaknak, a drámai főcímzenéknek és a veszettül villódzó reflektoroknak egyetlen céljuk van: úgy odaszögezni a gyanútlan nézőt a tévé elé, hogy az lehetőleg a reklámblokk alatt se merjen elkapcsolni.

"Összetörve, szanaszét semmi sincs veszve még, amit itt látsz, csak a tiéd, vedd fel, rakd ki másképp, te vagy a hiányzó rész, hogy álljon össze a kép. (...) Neked a világ csak a talpad alatt a föld, hogyha nem elég, ha kell, hogy többet láss, neked a világ egy puzzle az egész." (részlet Rami dalából)

Erről szólt a Megasztár és a Voice is, bár az utóbbiban visszafogták a celebfaktort és igyekeztek eladni, mint Az Igényes Tehetségkutatót. (Vissza is esett a nézettség.) A köztévé feladata, hogy valami nagyon újat és izgalmasat mutasson e tárgyban, főleg, ha már műsoruk címében - A Dal - is jelzik, hogy most végre nem az énekesek és a show, hanem az kapja a főszerepet, ami tényleg megérdemli: a zene és a szöveg.

Az MTVA stábja persze kikérheti magának az összehasonlítást, hiszen A Dal nem bulváros tehetségkutató, hanem egy előválogató az Eurovíziós Dalfesztiválhoz (amely mellesleg évről évre egyre nyíltabban arról szól, hogy több tucat nemzet csinál magából egészséges, jóleső viccet). A műsor maga mégis úgy épül fel, ahogy az a kereskedelmi nagykönyvben írva vagyon: látványos stúdió, látványos styling, életképek a backstage-ből, heterogén zsűri meghatódós zenésszel, profi producerrel, józan ésszel és ügyeletes megmondóemberrel (más kérdés, hogy egyiküknek sem akaródzik 7 pont alá szavazni), a párhuzam tehát kikerülhetetlen. És akkor azt még nem is említettük, hogy a színpadra kilencven százalékban a Megasztár, a Csillag születik és az X-Faktor döntősei állnak.

"Hány eltévedt érzés, hány eltévedt szó, csak túlhajszolt vágyak és önzés, félek, ez nem lesz így jó (...) Holnaptól más lesz már minden lélegzet, minden szó, sorsom most változásra vár, mert élni őszintén jó." (részlet Vastag Tomi dalából)

Hogy lehetne ezt megoldani úgy, hogy értéket közvetítsünk? Fantáziáljunk egy kicsit! Például úgy, hogy felkutatják az ország legjobb együtteseit. Nem a legprofibbakat, hanem a legjobbakat. Ha tényleg az a cél, hogy megmutassuk, mit tud a magyar, tessék összeszedni a dorogi punkokat, kőbányai rappereket és kazincbarcikai rockereket! Lássuk a romkocsmák rezidens énekesnőit, a multiknál robotoló költőket, a hálószobában alkotó, saját készítésű hangszerekkel babráló egyszemélyes együtteseket, akik a profiknál sokkal inkább képesek megmutatni, hogy Magyarország furcsa, egzotikus és nagyon izgalmas hely. Vagy egyszerűen küldjük ki Malmőbe a Soerii & Pooleket (akár A Dalban is versenyző Odettel együtt), dőljünk hátra és élvezzük a show-t.

"Mert nekem nincs most más, csak a kedvesem, az én kedvesem, ő bárhol jár, az úgy jó nekem, az úgy jó nekem, mert mindig rám talál az én kedvesem, az én kedvesem, úgy dúdolnám, ez így jó nekem, ez így jó nekem ez a dal." (részlet ByeAlex dalából)

Hogy miért kell fanyalogni, amikor a második elődöntő nyerteséről, Kállay-Saunders Andrásról senki meg nem mondta volna, hogy influenzás, a szintén továbbjutott Odett cuki, Janicsák Veca tekerőlantot hozott, Gáspár Laci szépen énekel, Éliás Gyula még szebben, Rami ruhája haláli és a többiek sem rosszak? Miért nem hagyom, hogy csinálják a műsort a producerek úgy, ahogy azt ők képzelik? Miért nem elég, hogy a dögunalmas feldolgozások helyett végre saját dalokat hallunk, amelyek itt-ott még karakteresek is? Miért nem tudok örülni annak, hogy A Dal sokkal elviselhetőbb, mint a Megasztár vagy az X-Faktor?

Mert a közmédiát nem erre tartjuk. Mert ezt a bulit a Megasztárral ellentétben én fizetem. És te, kedves olvasó.