Munkásszállóban lakott Bódi Guszti
![](https://cdn.life.hu/2024/01/e_wJiNgfu96zl2YsYoiyFq9BeUlqV5QqSp9JOId8noY/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFlNTM4ZTM0YjE1YzQyMmM4MDMzMzk4OTA0NGQ2ODI0.jpg)
Bódi Guszti annak idején a híres "fekete vonattal" járt Budapestre dolgozni. "Hét közben munkásszállón laktunk, dolgoztunk, hétvégén pedig hazajártam Margóhoz és a gyerekekhez. Ilyenkor rendszeresen a nagyecsedi művelődési házban próbáltunk, a feleségeink és a gyerekeink pedig néztek bennünket a színpadon. Folyamatosan jártunk fesztiválokra, és Ki mit tud?-on is részt vettünk, ahol nagy sikerünk volt. Még a vonaton is folyamatosan énekeltünk, táncoltunk, így telt az életünk, csupa zenéből állt" - emlékezett vissza az énekes, aki ma is hazajár Nagyecsedre a jelentősebb ünnepeken.
"Mi még mindig tartjuk a hagyományainkat és büszkék is vagyunk rá" - osztotta meg velünk Guszti, aki családjával hosszú évek után eredeti nagyecsedi folklórműsorral szórakoztatja majd a közönséget a Szigetközi Music Fesztiválon. Az eseményre hetek óta próbálnak szülőfalujukban, és érdekesség, hogy régi ismerősökkel, közel negyvenen lépnek majd fel. "Azonnal igent mondtunk a felkérésre. Bár ma már egész más stílust képviselünk, a siker ellenére sem felejtettük el a gyökereinket. Nagyon jó érzés újra a régi társasággal együtt mulatni és mulattatni" - mondta a zenész.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.