7 irodalmi klasszikus szerelmeseknek és álmodozóknak

A szerelmes történetek kétféleképpen végződhetnek – boldogan vagy boldogtalanul. De nem kell megijedni az utóbbitól sem, hisz mindkét életérzésre szüksége van a lelkünknek. A boldog történet elvarázsol, a szomorúnál meg jól kisírhatod magad.

Jane Austen: Büszkeség és balítélet (1813)

Minden jó, ha végül feleségül vesz a nagy Ő. Egy igazán derűs történet egy angol nagycsaládról, amelyben csak lányok születtek. Akiket persze férjhez kell adni – és ez nem könnyű, ha nincs melléjük hozomány. Tovább súlyosbítja a helyzetet a szókimondó mama, aki nem rejti véka alá, hogy lányai kiházasítása az egyetlen életcélja. Ebben a családi környezetben bontakozik ki a második nővér, Lizzy és a roppant előkelő és gazdag, ráadásul tökéletesen jólnevelt Mr. Darcy szerelme. Rengeteg félreértés, dacolás és durcáskodás nehezíti kettejük egymásra találását, amit a feszes szerkezetű történetben hol mosolyogva, hol bepárásodott szemmel izgulhatsz végig, egészen a reményteljes végkifejletig. Igen, mindannyiunknak szüksége van életében legalább egy Mr. Darcyra!

Emily Brontë: Üvöltő szelek (1847)

Síron túl tartó szerelem. Az egyik legkomorabb regény, amelyet valaha megírtak. Tulajdonképpen egy szerelmi háromszög története, amelyben a lány sajnos úgy dönt, az eszére hallgat, nem a szívére, ezért gyerekkori pajtása és örök szerelme helyett a szomszéd birtok finom lelkű gazdájához megy feleségül. Persze elhagyott kedvese nem hagyja annyiban a dolgot – s ez vezet a két férfi között őrlődő lány tragédiájához. Az őrjöngésig fokozódó vad szenvedély a szerelmesek halála után sem múlik el, s csak a következő generáció lesz képes feloldani a tragikus szerelmi karmát.

Charlotte Brontë: Jane Eyre (1847)

Az apa helyébe lépő férfira bízhatod magad. Szinte döbbenetes, hogy a világirodalom két nagy szerelmi regénye ugyanabban az évben született - ráadásul a szerzők egymás édestestvérei. Charlotte műve Emilyével szemben megadja a nehéz sorsú szerelmeseknek a feloldozást – bár a szerelmi háromszög itt is alaposan megkavarja a szálakat. Egy érettebb férfi, a ház ura és a fiatal nevelőnő között találkozásuk pillanatában fellobban a vonzalom, csakhogy a férfi nős – mégsem a megcsalás ennek a sztorinak a fő problémája. (Ezt a konfliktust majd a 19. századi és a 20. századi szerelmes regények járják körül alaposabban.) Hogyan lehet becsületesen járni a sors szabta úton – erre a kérdésre ad választ a szép, romantikus történet.

Lev Tolsztoj: Anna Karenina (1877)

A férj megunható, a szerető megun. Mi van akkor, ha a házasság során derül ki, hogy a két félnek semmi köze egymáshoz, ám a válás elképzelhetetlen a közös gyermek miatt? Belép a harmadik: titkos szerelmi viszony jön létre, vagyis házasságtörés. Csakhogy a szerelmek többségével az a baj, hogy elmúlnak nyomtalanul (állítólag 30 hónap alatt) és helyükre lép a csalódottság. Így jár a férjét elhagyó úrinő, Anna Karenina is, akinek ráadásul azzal is meg kell küzdenie, hogy megbecsült nőből bukott asszonnyá válik, s hogy szerelmének valójában az a csillogó, társasági hölgy tetszett igazán. Visszahódítható a hűtlen szerető? Van visszaút az elhagyott férjhez? Mi történik azzal, aki a szívére hallgatva eltér a közösség megszabta normától? A Tolsztoj által adott válasz – bár sokat lazultak a társadalmi keretek - a mai napig érvényes és megfontolandó.

Theodor Storm: Aquis Submersus (1877)

A félrelépést a sors hamar bünteti. Egy halott kisfiút ábrázoló festmény alatt négy betű áll: C.P.A.S., s ebből az utolsó kettő jelentése Aquis Submersus, vagyis „víz alá merült”, tehát megfulladt. De mire utal az első kettő? Talán Casu Periculoso, vagyis „veszedelmes véletlenségből”? Vagy Culpa Patris, azaz „apja bűne miatt”? - ezek a latin kifejezések misztikus hangulatot teremtenek, s a válasz ismét csak egy tiltott, ám annál szenvedélyesebb szerelem története. 1877 különlegesen nemes, termékeny évjáratnak bizonyul: csak míg a Brontë nővérek története még a szerelem elé gördülő akadályokról szól, a századvég már a szerelmet leromboló erőkről. Arról, hogy miként pusztít a célt tévesztett érzés, ha azt szeretjük, akit nem szabadna.

Boris Vian: Tajtékos napok (1946)

Halálos beteg szerető. Ebben a történetben két ember szereti egymást és boldogok. Egészen addig, míg a lányt különös betegség támadja meg – egy virág nő a tüdejében, és a benne növekvő élősködő lassan elfojtja az életet. A huszadik század sok bajának példázata ez a belső növény – amit megfeleltethetünk bárminek, ami a szeretet útjába áll: fertőzések, emberi gonoszság, tömegpusztító háborúk, emberirtás – a fájdalmasan szép szerelmi történet a szeretet útjába álló, kivédhetetlen sorsról mesél és arra mutat rá, hogyan hal ki minden szép a világból, mert a baj már bennünk fészkel.