Gogol Bordello - ahol tényleg mindenki táncolt

Gogol Bordellóval való kapcsolatom három éve kezdődött. Egy nyári kánikula idején. Tulajdonképpen egészen más okból kerültem akkor a Sziget színpada elé - aztán mégis ottragadtam. Eugene Hütz és csapata ugyanis olyan eszelős hangulatot teremtett, hogy még a mellettem álló férfiú is - aki amúgy kizárólag a söröspoharával kel táncra olykor - feszesen bólogatott és járatta lábát erre a gipsypunknak kikiáltott zenére.

Az egyébként New Yorkból származó zenekar meglehetősen multikulti: a vokalista-dobos, a zenekar egyedüli női tagja japán és skót gyökerekkel büszkélkedhet, maga a frontember ukrán-német, a basszgitáros pedig etióp származású. Nemcsak megjelenésükben játszanak rá erre a punkos-balkános vonalra - zenéjükkel műfajt teremtettek, koncertjeik hangulatát pedig nem hiába illetik az őrült jelzővel.

Idén a sör ment, a vodkaszóda jött... Egyik pillanatban még azt számolgattam, mennyit késnek, majd az óriási ovációra eszméltem, és már a közepébe is csaptak az új lemez első számával, a We Rise Againnel. Ezzel:

Söröspoharak repültek, kezek emelkedtek, nemsokára pedig végre a póló is lekerült Eugene Hützről és indulhatott a megőrülés. Imádom a tömeget nézni ilyenkor: nemcsak a kétgyerekes családapa ropta kisfiával a nyakában, de a tizen- és az ötvenéves egymás mellett, egy emberként ugrált rá. Ritka ilyet látni, TÉNYLEG mindenki táncolt!

Igazából a tavaly megjelent Pura Vida Conspiracy című albumukat érkeztek népszerűsíteni, de azért olyanok is szóltak, mint a jó öreg Start Wearing Purple (itt tényleg mindenki megvadult), Alcohol, Think Locally, Fuck Globally és a Wonderlust King. (Nem, a Super Taranta nem. Ezúton is szeretnék hangot adni kolléganőm legnagyobb fájdalmának!)

Gogol Bordello tehát ismét odatette magát: nem kellett Nagyszínpad vagy Sziget, a cigánypunk mindenhol ugyanúgy működik. Aki csak most kezd el ismerkedni az együttessel, nyugodt szívvel ajánlom, nézzen el rá egyszer. Megéri.