Ingyenes Omega és Scorpions koncert lesz ma a Hősök terén

Fotó: Mudra László [origo] -
Hősök tere Omega koncert Scorpions rendszerváltoztatás forgalomkorlátozás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ma van az ingyenes Szabadságkoncert a fővárosban a Hősök terén. Az Omega és a Scorpions a Közös siker elnevezésű eseménysorozat részeként, Nagy Imre és mártírtársai 1989-es újratemetése, valamint a rendszerváltoztatás 25. évfordulója alkalmából lép fel. Jókora forgalomkorlátozásra kell számítani.

A program 18 óra 30 perckor kezdődik, előbb az Omega játszik majd egy órát, majd a Scorpions jön, végül néhány számot közösen adnak elő. A két zenekar barátsága négy évtizeddel ezelőtt, a hetvenes évek közepén kezdődött, amikor a német hard rock csapat az akkor ismertebb Omegával közös nyugat-európai turnén vett részt.

Fotó: Mudra László [origo]

"Az Omega már jó ideje túlnőtt azon, hogy egy öttagú rockzenekar legyen. Egy olyan produkció, amelynek szerves része egy kiegészítő csapat, valamint egy szimfonikus nagyzenekar és a nagykórus, ez most is így lesz" - mondta korábban Kóbor János, az Omega énekese az MTI-nek.

A zenész szerint együttese még soha nem játszott annyi ember előtt, mint ahányan ma valószínűleg ott lesznek a Hősök terén és környékén az ingyenes eseményen. Elképzelhető, hogy akár százezer ember lesz kíváncsi az Omegára és a Scorpionsra.

A Klaus Meine énekes és Rudolf Schenker által vezetett Scorpions a nyolcvanas évekre lett világszerte ismert, befutott zenekar, később a rendszerváltozásnak a Wind of Change című dallal állított emléket. Három évvel később Meine és Schenker fellépett az Omega népstadionbeli koncertjén; Kóbor és Meine együtt énekelte magyarul a Fekete pillangót, angolul a Wind of Change-t. Ezt viszonozta 2009-ben Budapesten a Sportarénában, majd Kassán a Scorpions-koncerten Kóbor János és Molnár György gitáros. A Scorpions 1995-ben angol nyelven, White Dove címmel feldolgozta a Gyöngyhajú lányt.

Ahogy a Life.hu is megírta, nem lesz egyszerű közlekedni hétfőn Budapesten. Egyrészt az említett koncertek miatt, másrészt állami delegációk érkezése és az 1-es villamos felújítása miatt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.