Pöpec különgépekkel érkeztek a Forma-1 sztárjai Magyarországra

Forrás: Facebook/Budapest Airport -
Hungaroring Magyar Nagydíj Forma-1 helikopter Mogyoród különgép Lewis Hamilton Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hétvégi Magyar Nagydíjon részt vevő autóversenyzők és csapatok egymásnak adták a kilincset a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kisgépes terminálján.

Igazi csúcsforgalom volt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Míg a versenykocsik és a bokszutca felszerelése javarészt kamionokon jön Mogyoródra, addig a versenyzők és a hozzátartozók, a csapatok vezetői saját sugárhajtású businness jeteken érkeznek. Az olasz Ferrari-csapat pedig igazán olaszos grandezzával rögtön egy amúgy majdnem kétszáz személyes Airbus A 321-est bérelt erre az alkalomra – írja a bud.hu.

Lewis Hamilton különgépe Forrás: Facebook/Budapest Airport

Na, de ne gondolja senki, hogy a pilóták a dugóban araszolgattak a Hungaroringre. A versenyzők egy része el sem hagyta a repülőteret, hanem a businness jetből kiszállva egyenesen az 1. futópálya mellett kialakított egyik helikopteres leszállóhelyre sietett, ahonnan már bérelt helikopter vitte őket tovább Mogyoródra.

További fotókat a Budapest Airport Facebook-oldalán nézegethetsz!

Miért éri meg kilátogatni a Hungaroringre? Az Origo nyomós érveket gyűjtött össze, - kattints IDE és megtudod! Csak vigyázz, mert az előrejelzések szerint bár meleg lesz, jó kis záporok is várhatók hétvégén.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.