Nincs engedélye az Omega-tagokat megverő sofőr taxitársaságának

Fotó: Mudra László [origo] -
verés Omega (együttes) Benkő László Tarlós István taxis ügyvéd per
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A médián keresztül üzenget egymásnak az Omega zenekar egyik megvert tagja, Benkő László és az elkövető taxis. A zenész azt állítja, fellépésük után támadt rájuk a sofőr, aki viszont arról beszélt, hogy a zenészek voltak ittasak. Elképzelhető az is, hogy Benkő perel és az is szóba került, hogy a taxistársaság  -amely egyébként kiáll a brutális sofőr mellett - engedély nélkül működik. Közben már a főpolgármester is megszólalt az ügyben. Sok a megválaszolatlan kérdés, ez sem lesz rövid menet... 

A rendőrség vizsgálja az Omega zenekar és az őket megverő taxis ügyét. Ami biztos: a vita abból pattant ki, hogy a zenészek nagyon sokat vártak a megrendelt kocsira.

"Húsz perce vártunk már az autóra, ez idő alatt többször reklamáltunk a diszpécsernek. Nyilván sürgettük, így csak arra tudok gondolni, hogy a sofőrnek már ez sem volt ínyére. Cikivel csak azért nem hagytuk már korábban el a helyszínt, mert nem tudtuk, mivel jár, ha egy megrendelt taxit nem vár meg az utas"árulta el Benkő a Borsnak, és hozzátette, ahogy megérkezett az autó, a taxis azonnal ordenáré módon nyilvánult meg. A zenész arról is beszélt, hogy beperli a taxist.

Fotó: Mudra László [origo]

Illegálisan dolgozik a taxis?

Időközben olyan hírek is szárnyra kaptak, hogy nincs is engedélye annak a taxitársaságnak, amelynek szolgáltatását a zenészek igénybe akarták venni. Arról is olvasni, hogy a taxis azért késett, mert a címadó rendszerbe hiba csúszott, legalábbis Pásztor György, a taxitársaság ügyvezető igazgatója ezt állítja. A napilap kérdésére Pásztor elmondta: hisznek kollégájuknak, kiállnak mellette, nem rúgják ki, nem büntetik meg, dolgozhat tovább.

Az orvosi leletek szerint nem voltak ittasak a zenészek

"Benkőt háromszor, Cikit kétszer ütötte meg a taxis. Neki az orrtörés mellett két metszőfoga is meglazult. Nálam vannak az orvosi leletei. Ha emiatt nem tudnak színpadra állni, jogi útra tereljük az ügyet, és bepereljük a taxitársaságot" – mondta el Futó Barnabás, a zenészek ügyvédje, aki azt is elárulta: Debreczeni Ferenc ambuláns lapjából kiderült, hogy nem volt ittas a zenész a hajnali eset ideje alatt. Ezzel megdőlni látszik a taxis állítása, aki szerint mindkét omegás részeg volt.

Tarlós István is megszólalt - Kiáll Benkőék mellett

A kínos incidens a főpolgármestert is közlemény kiadására inspirálta. "Fontos a taxisok biztonsága, de az utasoké sem kevésbé lényeges, ezért is elfogadhatatlan egyes taxisok eljárása" - közölte Tarlós István főpolgármester kedden az MTI-vel. A főpolgármester szerint nehezen elképzelhető, hogy a 71 éves Benkő László, aki az utóbbi ötven évben nemigen verekedett, komolyan veszélyeztette volna a fiatal, jó kondícióban lévő taxis élet- és vagyonbiztonságát.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.