Eláruljuk, hogyan indult hódítóútra a tészta!

A tészta elsőként a pizzát juttatja eszembe, aztán meg azt, hogy egy óra múlva ugyanannyit tudnék belőle enni. Imádott része a "mindennapi gyorsan bekapok valamit"-ünknek. Lehet főtt, élesztős, gyúrt, kevert, hajtogatott, omlós vagy olasz pasta! Már a felsorolástól éhes lettem.

Tekergő táplálékunk nem várt Marco Polo keleti utazásaiból való visszatértére, megjelenése az etruszk korra tehető. Elsőként a görögök asztalán jelent meg. Akkoriban még Zeusz is tésztát szórt haragjában az égből. Vagy inkább áldásként?

Az "Eddig Itália földjén termettek csak a tészták..." verssor is igaz lehetne, hiszen nemrégiben a régészek éppen arrafelé találtak tésztakészítésre utaló ábrákat. Némely sírból pedig az elkészítéshez szükséges konyhai eszközök kerültek elő, valakinek ugyanis szó szerint egy élet munkája rejlett a tésztában.

Al Idrisi földrajztudóstól azt is megtudhattuk, hogy az Arab Birodalmon keresztül portyázó karavánok is szárított tésztával táplálkoztak, valahogy így: "Irgalmatlan a forróság, van egy kis vized? Nincs, de egyél egy kis szárított tésztát!" Persze amint tudtuk, rögvest le is koppintottuk a keleti recepteket a reneszánszban.

Kontinensünk első számú tészta-reklámarca (tésztaképe?) Medici Katalin volt, akinek zord ábrázata nem rettentette el a haspókokat. Promóciójának fő kampányrendezvénye a saját esküvője volt II. Henrik királlyal, amikor is bevezette a tésztaevés hagyományát. Tudtátok, hogy a tésztafogyasztás ekkoriban szinte kizárólag nemesi szokás volt? Olyan lehetett egy ilyen esemény, mint a Suzi és a tekergőben (képünkön).

Az 19. századi iparosodás az előállítást talán segítette, de az ízkavalkád világába még nem engedett bebocsátást. Volt makaróni, meg metélt a levesben. "Azt egyél, fiam!" Főként frissen fogyasztották, amit talán az akkori viszonyokhoz szokott gyomrok még jól bírtak, de a miénk ilyen szokások mellett biztosan nem állna velünk szóba egy ideig. A szárítás folyamata ismert volt már, ezért is érthetetlen ez a fogyasztási barbárság!

A 20. században persze már kulináris kalandorokként válogathattunk, hiszen a gyártás is professzionalizálódott, és a tészta sem maradt az arisztokrácia kiváltsága. A formák és ízek mára a legkülönfélébbek lettek a hagyományos spagettitől a tölthető tésztákig.

Ha éppen nincs kedvetek otthon főzni, Budapest gasztrobárjai rengeteg finom, gyors és elvihető tésztát készítenek megfizethető áron. De - mint azt képünkön láthatjátok - a tészta nem csak fogyasztásra jó...