Haumann Péter: "Akaratlanul is a színészet felé terelgetem az unokáimat"

Háromból két gyereke, Petra és Máté is követte a színészt a pályán, és úgy tűnik, unokáit is sikerül megfertőznie a színészettel.

"Szívesen játszom Rozival és Bellával. Az ember nem leereszkedik a gyerekekhez, hanem felemelkedik velük. Valójában a szerepjátékokat szeretem a legjobban, annak idején a kisgyerekeimmel is ez volt a kedvencünk. Emlékszem, amikor a szoba közepén raftingoltunk. Leterítettünk egy szőnyeget, zubogókon mentünk át, és előfordult, hogy amikor valaki beleesett, utána úsztunk. A gyerekek nagyon komolyan át tudták élni ezeket az izgalmas helyzeteket, a veszélyeket. Manapság csak kibontja a legót, felépíti és annyi, ott áll készen. Nekem ez nem tetszik, én szeretem helyzetbe hozni ezeket a kisembereket. Induljanak el, legyen egymással dolguk. Rozi unokám egy fodrászszalont kapott, eljátszottuk, hogy bemegyünk és ott úgy, mint a valóságban beszélgettünk, mindenki mondta a magáét. Amikor hajót kapott azt összeépítettük, házakat készítettünk a partra. De emlékszem, hogy a kisebbik fiammal Máté G. I. Joe katonáinak magaslest építettünk, erdőt. Mit ér a katona, ha nem dzsungelben van? Hangjátékot rögtönöztünk, tábori életet varázsoltunk köré. Sajnos még vízesés is volt a szobában. A semmire sem használható katonákból élő alakok lettek" – emlékezett vissza a színész, aki a Szegedi Szabadtéri Színpadon a Tévedések vígjátéka című darabban lesz látható nyáron.

"Néha elmegyek a kislányokért az óvodába, iskolába és utána gyakran 3 órát egyfolytában játszunk. Nem tudom, jól járok-e, ha ezekkel a szerepjátékokkal akarva-akaratlanul becsábítom őket ebbe a mesterségbe. Látom már, hogy effelé a pálya felé libbennek. Maga a színészet gyönyörű hivatás, de én féltem a jövőjüket. Néha olyan irányt vesz a színház, amit megmagyarázni tudok, de nem értem" - mondta Haumann, aki ragaszkodik a klasszikus színházhoz.

„Tudom, hogy manapság kell másképpen is színházat csinálni, de a neveltetésem miatt én még ragaszkodom a klasszikushoz. Ami nem ósdi, de mint néző szeretem, ha bele tudok költözni egy színész gondolatmenetébe. Amikor néha felfedezek rendezői vagy színészi találmányt, akkor már megette a fene az egészet. Ezek nem látszódhatnak, ezeknek az emberek fantáziájában kellene csak megjelenniük. Néha a színház egyre többet tesz hozzá a megírt szöveghez, mintha kétszer akarná hátba verni a nézőt, hogy megértse. Sokszor a fától az erdőt nem látom, és szeretném félrehajtani ezt a bozótot, mi van a bokor alján."