Borult, esős idővel búcsúzik a szeptember

Forrás: Thinkstock -
eső időjárás-előrejelzés hűvös idő csapadék időjárás-jelentés felhősödés szeptember
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A következő napokban folytatódik a felhős, csapadékos időjárás, október beköszöntével azonban némi javulást mutathat az időjárás: egyre több napsütésre és egyre kevesebb esőre lehet majd számítani.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint hétfőn erősen felhős vagy borult lesz az ég, elsősorban a Dunántúl nyugati, északnyugati tájain hosszabb, az északi határvidéken rövidebb időre csökkenhet a felhőzet.

Forrás: Thinkstock

Csapadék az Alföldön, a Dunántúl délkeleti, déli részein, illetve helyenként az Északi-középhegységben és a Tiszántúlon várható. A Nyugat-Dunántúlon és az Alföldön erős, sőt Sopron és a Zempléni-hegység térségében viharos széllökések sem kizártak. A legalacsonyabb hőmérséklet 8-13 fok között, a legmagasabb 12-18 fok között alakul.

Kedden az ország északi felén néhány órára kisüt a nap, délen viszont erősen felhős marad az ég, s elszórtan kisebb eső, zápor is előfordulhat. Elsősorban az Alföldön erős, néhol viharossá fokozódó szél várható. A leghidegebb órákban általában 7-12 fok valószínű, de az északi völgyekben ennél néhány fokkal hidegebb lesz. Napközben 14-18 fokig melegszik a levegő. Szerdán még marad a keddihez hasonló időjárás, csütörtökön azonban már javulhat az idő.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.