Kárász Róbert mozgássérült kultúra jótékonyság Vörösmarty mozi rablás fogyatékkal élők
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nagy kár érte a TV2 műsorvezetőjét, akinek szívügye a Vörösmarty mozi újjáélesztése. A kulturális centrummá alakuló helységet az elmúlt napokban azonban kétszer is kirabolták.

Kárász Robi három éve indította el a „Fogadj örökbe egy macit" nevű jótékonysági karitatív programját. Az alapítványa a Fővárosi Közgyűléstől kapta meg a Vörösmarty mozit, ahol nemcsak kulturális centrumot hoz létre, de a kávézóban, pékségben mozgássérültek, fogyatékkal élők dolgoznának. Ide törtek be kétszer is az elmúlt napokban, s vitték, ami mozdítható volt – írja a Blikk.

Forrás: Tv2

„Az utóbbi években rengeteg energiát öltem abba, hogy előteremtsem a pénzt az épület felújítására. Ez a héten elkezdődik, mivel a tervek elkészültek” – mondta a lapnak a műsorvezető, akit a gondnok értesített a betörésről.

„Először megkértem, nézzen körbe, hogy mi történhetett, majd nem sokkal később visszahívott telefonon, hogy menjek oda gyorsan. Motorra pattantam, és odasiettem. Ott aztán kiderült, hogy betörtek a Vörösmartyba. Elvittek egy hangfalat meg egy erősítőt. Sőt egy ma már ritkaságnak számító mozigépet is megpróbáltak a tolvajok szétszedni, gondolom, a fémhulladék miatt, mert eladni az ilyesmit képtelenség. Felhasították a vetítővásznat is, szörnyű, mit tettek” – mesélte a TV2 sztárja, akinek a kálváriája itt még nem ért véget.

„Beüvegeztettünk még aznap, de két nappal később éjjel megint betörtek. Ismét elvittek egy hangfalat, de mást szerencsére nem, mert valaki talán megzavarhatta a betörőket, mert a pajszert és a hátizsákot is otthagyták. Így is többmilliós a kár, mert a speciális ajtót is meg kell csináltatni, ugyanis azt is megrongálták. Szerencsére a térfigyelő kamera működött, így van remény, hogy meglesznek a bűnözők” – fogalmazott Kárász, aki decemberben szeretné megnyitni az egyedülálló mozit és kulturális centrumot az alapítványa, amely ekkor rendezi meg az ötödik jótékonysági maciárverést is.

Kárász Robi megint nem bírt magával: Kíváncsi volt Voksán Virág bugyijára


A Mokka reggeli adásában pikáns jelenetnek lehettek szemtanúi a nézők. Kárász Robi megint nem bírt magával. A videót ide kattintva megnézheted!
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.