időjárás éjszaka fagyás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Észak felől lassan tovább csökken a felhőzet, este már a déli határ mentén is lényegesen kevesebb lesz a felhő. Kezdetben az ország déli felén még több helyen eshet gyengén az eső, de késő délutánra ott is megszűnik a csapadék.

Éjszaka és szerdán napközben többnyire kevés lesz a felhő, szerdán délután elsősorban a Dél-Dunántúlon, a Dél-Alföldön lehetnek felhősebb körzetek, de csapadék sehol sem valószínű. Az északkeleti szél többfelé megerősödik, az északkeleti megyékben kedden néhol viharossá is fokozódik.

Illusztráció. Forrás: Thinkstock

A legalacsonyabb éjszaki hőmérséklet többnyire 3 és 8 fok között alakul, de

a szélvédett helyeken az ország északi felén egy-két fokkal hidegebb lesz; talaj menti fagyra is számítani kell.

A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 15, 16 fok körül valószínű.

A kontinens jelentős részének időjárását a középpontjával Észak-Európa felett elhelyezkedő nagyméretű anticiklon alakítja. A magasnyomás északnyugati és keleti, déli peremén sok a felhő, területét pedig viszonylag hideg levegő tölti ki. Még a napsütés mellett is – Észak-Franciaországban, a Német–lengyel-alföldön – csak kevéssel emelkedik 15 fok fölé a délutáni hőmérséklet. A felhősebb vidékeken – Észak-Skandináviában, Észak-Oroszországban – a hőmérséklet csúcsértéke helyenként a 10 fokot sem éri el. Ugyanakkor a Pireneusi-félsziget déli felén, az Égei-tenger térségében még nyárias az idő, 25 fok fölé melegszik fel délutánra a levegő, sőt Dél-Spanyolországban 32, 33 fokot is mérnek.

A Kárpát-medence az említett északi anticiklon déli peremén helyezkedik el, szerda estig északkelet felől szárazabb, de egy-két fokkal hidegebb levegő érezik térségünk fölé. Így bár több órára kisüt a nap, hűvös marad az idő, és a hajnal is hideg lesz.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.