Az öngyilkosságba menekült a kényszerházasság elől a muszlim modell

Forrás: Origo -
modell Anglia öngyilkos szülő otthon végzés öngyilkosság nyomozás kényszerházasság bíróság muszlim
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Holtan találták Nadia Menaz muszlim modellt angliai otthonában. A nyomozás eddigi állása szerint a fiatal édesanyát szülei házasságra akarták kényszeríteni egy férfival, ezért a nő önkezével vetett véget életének.

A 24 éves Nadia Menaz 2011-ben házasodott össze a 25 éves Umar Rasool-al - írja a Mirror. A két fiatal, akik már a kezdetektől titkolták szüleik elől kapcsolatukat, egy iszlám ceremónia keretei között mondták ki egymásnak a boldogító igent. Bár az Oldhamben, Greater Manchesterben élő párnak rá egy évre megszületett közös kislánya, mivel polgári szertartás nem volt, az angol törvények előtt házasságuk továbbra is érvénytelennek számított.

A kép illusztráció. Forrás: Origo

Nadia 16 éves korában költözött el otthonról, és meglehetősen feszült viszonyban élt családjával. Olyannyira, hogy múlt év decemberében bírósági végzést kért édesanyja, édesapja és három testvére ellen, miután azok állítólag kényszeríteni akarták őt egy másik férfival való házasságra. 5 hónappal később holtan találták otthonában a korábban modellként, esküvőszervezőként és virágkötőként dolgozó nőt.

A szülők tagadták, hogy közük lenne lányuk öngyilkosságához. Állításuk szerint egy másik fél végezhetett vele, illetve a férjét azzal gyanúsítják, hogy verte a gyermeküket. Közeli ismerősei szerint Nadia súlyos depresszióval küzdött az elmúlt időszakban, vagdosta magát, és többször utalt arra, hogy végezni fog magával. A Mirror hírei szerint a nyomozás csak később fog lezárulni.

A gyerekmenyasszonyok tragédiája

Évente tízmillió kislányt adnak férjhez a világon beleegyezésük nélkül. A következmények szörnyűek: nemi és fizikai erőszak, túl korai terhességek, amelyek az anyára és a magzatra is veszélyesek, életre szóló sérülések, idő előtti halál - voltaképpen mindez nem más, mint a gyereklányok intézményesített rabszolgasága. A törvény ugyan tiltja ezt a gyakorlatot, mégsem látszik a megoldás. A Life.hu cikkét itt olvashatod.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.