Kegyetlennek nevezte férjét az egyiptomi géprabló exfelesége

Forrás: AFP/George Michael -
eltérítés házasság párkapcsolat válás kegyetlenkedés repülőgép Egyiptom drogfüggőség exfeleség géprablás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szeif Eldin Musztafa egyiptomi gépeltérítő egykori felesége szerint rendszeresen verte őt és a közös gyermekeiket, valamint többször megfenyegette és rettegésben tartotta őket.

Mint arról korábban a Life.hu is beszámolt, kedden eltérítették az EgytpAir egyik repülőgépét. A géprabló pilóta, Szeif Eldin Musztafa az eddigi fejlemények szerint szerelmi bánata miatt irányította a gépet Ciprusra, ahol exfelesége, Cypriot Marina Paraschou él.

Forrás: AFP/George Michael

Az asszony azonban nemrég egy ciprusi lapnak cáfolta, hogy bármilyen romantikus szála is felmerülhet ennek a történetnek, 5 évig tartó házasságuk ugyanis maga volt a pokol - fogalmazott.

Pokoli házasság volt tele fenyegetésekkel, veréssel, kínzással és félelemmel. Olyan ember volt, aki tudta, hogyan kell félelmet kelteni a másikban, és hogyan döntse magát nyomorba. Kiegyensúlyozatlan és ijesztő egyéniség volt

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.