Nem Mwanza a legbarátságosabb város, ahol életemben megfordultam, de bízom benne, hogy a helyiek pár napon belül megbékélnek a fehér bőrű nyugati nő látványával. Egyébként azt tapasztalom, hogy ahogyan egyre beljebb haladok Tanzánia eldugottabb területeire, elhagyva a jól ismert turistavonalakat, a tájakkal együtt az emberek is érezhetően megváltoznak, zárkózottá, sőt néhol ellenségessé válnak.
Miután megszerzem a település talán legjobb szállodai szobáját, megpróbálom felvenni a kapcsolatot az Ukerewe Albínó Közösségének az elnökével, Ramadhannal és a feleségével. Már egy jó hónapja egyszerre több szálon is elindultam, hogy találkozhassak a Tanzániai Albínók Szövetsége helyi képviseletének vezetőjével, de eddig minden próbálkozásom kudarcba fulladt.
Az albínók testrészei fontos kellékek a varázsláshoz
Mwanza több mint 700 ezer lakosa ellenére álmos kisvárosra emlékeztet, ahol a halászok egy része még most is elhiszi, hogy ha egy albínó haját fonja a hálójába, másnap élete fogásával térhet majd haza. Csak itt hozzávetőlegesen kétezer kuruzsló tevékenykedik, akik közül sokan albínó testrészek beszerzésére ösztönzik pácienseiket. Tanzániában és Afrika egyes távoli tájain ugyanis az albínók testrészei az orvoslásnak nevezett törzsi varázslás fontos kellékei, különféle mágikus főzetek elhagyhatatlan adalékai.
Az itt praktizáló befolyásos boszorkánydoktorok szerint különösen az illetők karja, az ujjaik, de akár az orruk, a fülük és hajuk is csodás gyógyító erővel bír, és szerencsét, gazdagságot hoz. A gyerekek Tanzánia keleti felén abban a tudatban nőnek fel, hogy az albínók természetfeletti erővel rendelkeznek, halhatatlanok, és életük befejeztével egyszerűen felszívódnak, eltűnnek.
Kik azok az albínók?
Az albinizmus a szervezet színanyag-képződésének veleszületett zavara, az érintettek bőre tejfehér, hajuk világosszőke vagy vörös, a szemük pedig pirosas. Ez az örökletes rendellenesség minden rassznál megfigyelhető, és gyakran jár együtt a látásélesség csökkenésével. A világon nagyjából minden húszezredik ember szenved ebben az elváltozásban, ám a tudósok számára is megmagyarázhatatlan módon Tanzániában ötször gyakrabban fordul elő, mint másutt: az ország 51 milliós lakosságából megközelítőleg 200 ezer a pigmenthiányos.Sokat fizetnek egy-egy testrészért
2006-ban Burundiból indult el az a gyilkosságsorozat, amelynek azóta több ezren váltak áldozatává: a fetisiszták és rituális gyilkosságot elkövető, machetével felszerelt férfiak az albínókat nemegyszer éjszaka, álmukban támadják meg, és a család szeme láttára feldarabolják őket. A testrészeket azután sajnos nemcsak az egyszerű emberek, hanem diplomaták, üzletemberek, politikusok is szívesen vásárolják meg a siker és a jobb élet reményében, így az árak egyre feljebb szöknek.
A hivatalos adatok szerint egy-egy ujj vagy kar 5000 dollárt, egy teljes albínó gyermek pedig 75 ezret is érhet. Nem csoda, hogy a pigmenthiánnyal születettek féltik az életüket.
Már három napja vagyok Mwanzában, mikor végül egy helyi szervezet segítségével elérem Ramadhant és a feleségét. Így másnap reggel 9-kor már a távoli sziget, Ukerewe felé haladó kompon ülök, és a tévében ordító parlamenti műsort hallgatom. Az utasok körülöttem megbabonázva merednek a képernyőre, és nagyokat kacagnak, amikor a politikusok hajba kapnak. Az effajta televíziós műsorok igen népszerűek Tanzánia-szerte, különösen most, hogy kormányváltás történt, nemcsak az otthonokban, hanem az éttermekben, a piacokon, a buszokon is ez az adás megy.
Ahová az albínók elbújnak
Három óra hajókázás és politizálás után végre kikötünk Ukerewe pálmafás szigetén, ahol egy 75 fős albínó közösség él.
Mivel a gyilkosságok egyik központja Mwanza és környéke volt, és a potenciális áldozatok a szigetet találták a legközelebbi olyan zárt területnek, ahol úgy vélték, a gyilkosok nehezen tudnának csak úgy eliszkolni. Legalábbis az albínók ebben bíznak.
Kisétálok Nansio város főutcájára, és felhívom Ramadhant. Fél óra múlva már a motorján ülünk, hogy a saját házában beszélgessünk a témáról. Belépve látom, hogy a takaros udvaron egy fiatal albínó lány, a vendéglátóm felesége, Mirjam tereget. Ahogy meglát minket, önkéntelenül hátrasimítja sárgásvörös haját, megigazítja magán a szoknyáját, és elindul felénk. Csak mikor közelebb ér, veszem észre, hogy bár egy fiatal nő ruganyos lépteivel és egyenes testtartásával jár, érzékeny, sápadt bőrének ráncai, cserepes ajkai egy vénasszonyéra emlékeztetnek. Nem merem megkérdezi, hány éves.
Egy albínó család szomorú története
Mirjam félénken bólint, székeket tol elénk, majd a házból kijövő fekete lánytól, a húgától vékony, betegesnek tűnő csecsemőt vesz át. A baba albínó. Míg Ramadhan telefonál, Mirjam csendben leül mellém, és mikor megkérdezem, hogyan került a szigetre, tétovázva belekezd a történetébe.
„Harmadik gyerekként születtem a családba” – néz rám világoszöld szemével. Az arcán és a kezén jól láthatóak a foltok, ahol leégett a napon, hiába keni magát folyamatosan fényvédő krémmel, és amelyekből könnyen halálos kimenetelű bőrrák fejlődhet ki. „A szüleim nem értették, hogy eshetett ez meg velük, hisz soha egyetlen albínó nem volt a családban, de a kezdeti sokk után már csak féltettek, mindentől óvtak. Bár a szomszéd gyerekek hamar megszokták, hogy más vagyok, a tanárok nemigen tudtak mit kezdeni velem.”
Mirjam egy pillanatra megáll a beszédben, Ramadhant figyeli, aki még mindig telefonál, így a lány visszafordul hozzám, bebugyolálja a kisfiát, és most már határozottabban folytatja. "Az albínókról ma már köztudott, hogy nagyon rossz a látásuk, de akkor azt hitték, ez csak kifogás gyenge tanulmányi eredményeim miatt. Hiába próbáltam meg a társaimmal együtt haladni a tanulásban, képtelen voltam elolvasni a táblára írt szöveget, így az elemi iskola elvégzése után csak egyszerűbb, a szabad ég alatt végzett munka jutott nekem.”
A pillantásom akaratlanul is Mirjam ráncos kezére esik, és arra gondolok, hogy mekkora kockázatot vállal a napon végzett munkával, hiszen az afrikai albínók 90 százaléka ma sem éri meg a 45. évét, a bőrrák hamarabb végez velük.
A lány azonban így is szerencsésnek mondhatja magát, mert vele és Ramadhannal ellentétben, aki saját autószerelő üzletet vezet, a legtöbb sorstársuk sehol nem kap munkát. Koldulni kényszerülnek, így még nagyobb veszélybe sodorják önmagukat.
Korábban csak csúfolták őket, manapság lemészárolják az albínókat Tanzániában
„Régebben a csúfolódáson kívül semmilyen bántódásunk nem esett” – mondja Mirjam. „Ám 2006-ban minden megváltozott. Még akkor sem akartuk elhinni, hogy mindannyiunk élete veszélyben forog, mikor szivárogni kezdtek a hírek a Burundiból indult első albínócsonkításokról. Azt hittük, csak elszigetelt gyilkosságokról van szó. Aztán egyik hajnalban a húgom ajtócsapkodásra és sikoltozásra ébredt.
Férfiak rontottak be a házunkba, apám mellkasának machetét szegeztek, az anyámat hajánál fogva kirángatták az ágyból. Engem kerestek, de én aznap csodával határos módon nagyanyámnál aludtam. Aratás volt, szükség volt minden kézre, így anyám zokszó nélkül elengedett. Mikor a férfiak rájöttek, hogy nincs szerencséjük, feldúlták a lakást, amit találtak, összetörtek vagy elvittek, és megfenyegették apámat, hogy mostantól jobb, ha nem alszik éjszakánként, mert visszajönnek értem. A szüleim akkor határozták el, hogy elküldenek ide, Ukerewe szigetére, ahol kiterjedt albínó közösség él.”
„És milyen jól tették!” – szólal meg mögöttünk Ramadhan, gyengéden megérintve a felesége vállát, majd mosolyogva leül közénk.
„Tudja – veszi el az alvó gyermeket Mirjamtól –, a gyilkosoknak mindegy, hogy felnőtt, gyermek, nő vagy férfi az áldozat, a lényeg, albínó legyen. Ráadásul nem egyszer előfordul, hogy az eltemetett holttesteket másnap kiássák, és még jobban megcsonkítják az elhunytakat. Manapság a családok betont öntenek a sírhelyre, hogy legalább holtukban legyen nyugtuk a halottaknak. Mwanzában az albínó hajért a halászok szintén komoly összegeket adnak, nem egy sorstársamat megskalpolták.
De szerencsére mi itt, Ukerewén biztonságban vagyunk. A gyerekek nyugodtan kimehetnek játszani az udvarra, nem kell attól tartanunk, hogy elhurcolják a családtagjainkat. A sziget közössége nagyon összetartó, fekete szomszédaink megvédenek minket, és minden gyanús embert száműznek innen. De sajnos azt kell mondanom, nem ez az általános. Bár a kormányzat lépéseket tett a védelmünkben, bentlakásos iskolák épültek a gyermekeknek, és fokozott rendőri fellépéssel próbálják meg elejét venni a gyilkosságoknak, nagyon sok mindennek meg kell változnia még itt. A felvilágosító kampányoknak köszönhetően ma már egyre többen tudják, mit jelent az albinizmus, de még mindig gyakran el kell magyarázni, semmilyen varázserővel nem jár, hogy mi feketeként fehér bőrrel jöttünk a világra, sőt.”
A szerzőről
Balogh Boglárka 34 éves újságíró, hét éve járja Indiát, Indonéziát, Afrikát és Latin-Amerikát, írásaiban többnyire női, emberi jogi és állatvédelmi témákat dolgoz fel, az indiai becsületgyilkosságokról pedig dokumentumregénye jelent meg.Rahmadan és Mirjam még egy gyermeket szeretnének, és bíznak abban, hogy mire a kicsik felnőnek, már nem lesz semmilyen jelentősége annak, albínónak vagy feketének születtek-e. Ahhoz, hogy ez meg is történjen, a tanzániai kormánynak hatékonyan kell fellépnie a gyilkosságok ellen. Ennek első elemeként 2009-ben az akkori elnök egy albínó parlamenti képviselő vezetésével külön bizottságot állított fel az esetek kivizsgálására, továbbá erőteljes szigort ígért, ennek értelmében az elfogott tettesek közül halálra ítéltek és ki is végeztek három embert.
Ám mivel nemcsak a helyi közösségekben, hanem az európai országokban is nagy a kereslet az albínó testrészek iránt, úgy tűnik, Tanzánia egymaga nem fogja tudni megoldani ezt a problémát. Hosszú távon a büntetések szigorítása nem elegendő megoldás, helyette oktatásra, felvilágosításra van szükség. Ezért jöttek létre az ukereweihez hasonló erős albínó közösségek, amelyek az ENSZ-szel és a Vöröskereszttel vállvetve harcolnak azért, hogy Tanzánia albínói többé ne éljenek rettegésben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.