40 lefagyasztott tigriskölyköt találtak a buddhista templomban

Forrás: MTI/EPA -
tigris Thaiföld hűtő buddhista buddhista szerzetes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egyelőre nem tudni, hogy a szerzetesek miért tárolták a tigrisek tetemeit a hűtőben.

Mint arról beszámoltunk, a buddhista szerzetesek akarata ellenére a templom 147 tigriséből tízet már korábban átköltöztettek az ugyancsak nyugat-thaiföldi Ratcsaburi tartomány egyik tenyésztési központjába. A többi állatot hétfőn kezdték el kiköltöztetni a templom területéről. A thaiföldi vadvédelmei hatóság ekkor bukkant

40 tigriskölyök tetemére a templom fagyasztójában.

Forrás: MTI/EPA

Valószínűleg közel lehet mindennek ahhoz, hogy a tigris szerveit a hagyományos kínai gyógyászatban felhasználják.

Forrás: AFP/Christophe Archambault

A költöztetésben egyébként nagyjából ezer vadvédelmi szakember, köztük számos katona vesz részt, a tervek szerint egy hetet vesz igénybe, mivel naponta

csak húsz tigris elszállítását tudják megoldani.

A minisztérium közölte, ha a templom bármilyen módon akadályozza a hatóságok munkáját, akkor eljárást indítanak ellenük.

Forrás: AFP/Christophe Archambault

A Tigris Templomnak évente nagyjából 2,8 millió dollárnak, azaz 789 millió forintnak megfelelő összegű bevétele van a turistákból, akik azért utaznak a templomhoz, hogy megsimogassák és megetessék a tigriskölyköket, és pórázon sétáltassák a felnőtt példányokat. A PETA állatvédő szervezet szerint a templom pokoli volt, és felszólította a turistákat, ne látogassák a templomot.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.