10 irritáló idézet, ami a Facebookon halálra idegesít

Az egyik kedvenc kategóriám az így jó, ahogy vagy: semmin ne változtass, hanem a többiek menjenek melegebb éghajlatra, ha nincsenek megelégedve a te sugárzó személyiségeddel, a tökéletességeddel. Nem azt mondom, hogy mások kedvéért ki kell bújnunk a bőrünkből, de arra buzdítani az embereket, hogy ne tartsanak önvizsgálatot, szerintem hülyeség.

"Eredetinek születtél, és nem tökéletesnek."

"Így vagy jó, ahogy vagy. Aki mást akar veled elhitetni, az vagy nem ismer, vagy nem szeret."

"Senki kedvéért ne változz meg. Mert a változással együtt elveszted azt is, amitől egyedi vagy."

A másik imádott topikom a szakítós idézetek: micsoda egy hülye vagy, hogy elhagytál. Mert én egy érték vagyok, valaki, aki mindennél jobban szeretett (még saját magánál is), te pedig egy rohadék vagy, aki ezt nem értékelted. De nem baj, nézd meg, milyen okos lettem, mióta elhagytál, és mennyire "túl vagyok" már rajtad.

"Ha majd elkezdek hiányozni, ne felejtsd el, hogy te engedted el a kezem."

"Szakítás után: a hülye sír, az okos talál jobbat, a rafkósnak van másik."

"Szerettelek, de te megbántottál! Akartalak, s te cserben hagytál! Megcsaltál, elhagytál, de egyszer majd rájössz. mekkorát hibáztál!

Az utolsó kedvencem a hármas toplistában, az egyáltalán semmiről sem szóló, értelmetlen idézetek: ez még a másik kettőnél is rosszabb, mert azok legalább próbáltak üzenni valamit. Ez pedig nem üzenni akar, csak nagyon filozofikus lenni, de az agyonfilózás következményeként végül nem tudtam meg semmit.

"Ha döntesz, dönts. Erősnek kell lenned, ki kell bírnod. Még egy lépés meg még egy. Menni fog, csináld végig. Magadért, a boldogságodért, a jövődért. Mert az, ami rád vár, a fájdalomnál már csak jobb lehet."

"Találkozás és búcsúzás, az élet csak annyi. Valaki jön, valaki megy, s az emlék marad."

"Mi van akkor, ha sohasem űzöd ki magadból, abból a pici szobából, aminek a kulcsát úgy eldugta, hogy képtelenség, hogy valaha is megtaláld."

+1, csak hogy kerek legyen: az abszolút baromság:

"Az élet egy színpad, melyet játszani kell, ha könnyes a szemed, akkor is nevetni kell."

Tényleg? Ha könnyes a szemed, akkor is nevetni kell? Hol élünk mi, de komolyan? Aki nem vidám és kiegyensúlyozott, az már nem is jó? Csak egy kérdés, ki az, aki szeretné az életét egy színpadon élni? Nem színészek vagyunk, hanem emberek, akik néha sírnak, néha meg nevetnek. Nincs egyik sem a másik nélkül. Ez van. Az élet néha szar.