Szeptember 20-án búcsúztatják Lorán Lenkét

Forrás: MTI -
Lorán Lenke
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szeptember 20-án, szerdán búcsúztatják Lorán Lenke Jászai Mari-díjas színésznőt, érdemes és kiváló művészt, aki életének 91. évében múlt vasárnap hunyt el.

A család szombaton arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a nyilvános megemlékező szertartás 16 órakor kezdődik a budapesti Szent István-bazilikában. A kegyeletet a szertartás előtt, 15 órától lehet majd leróni. A temetés - az elhunyt színésznő végakaratának megfelelően - később, szűk családi körben lesz.

Forrás: MTI

Lorán Lenke 1927-ben született Győrben. A balettiskola után Makay Margit stúdióját végezte el. Tizenhat évesen, 1943-ban szerződött először színházhoz: a Fővárosi Operettszínház tagja lett.
1945 és 1966 között fellépett a Művész Színházban, a Magyar Néphadsereg Színházában, a Petőfi Színházban. 1966-tól lett a Vidám Színpad tagja, 1998-tól Mikroszkóp Színpadhoz kötötte a szerződése. Munkásságáért 1968-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 2003-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét, 2007-ben a Táncsics Alapítvány életműdíját. 2010-ben lett érdemes művész, ugyanebben az évben Marton Frigyes-díjjal jutalmazták, 2015-ben kiváló művésszé választották. 2005-ben az Új Színház örökös tagjainak sorába fogadta, a Halhatatlanok Társulatának szintén örökös tagja.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.