Sándor Erzsi színésznő is úgy érzi, megalázták: elárulta a férfi nevét is

Forrás: Dreamstime -
színésznő Sándor Erzsi zaklatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Weinstein-botrány nyomán már itthon is előállt Sárosdi Lilla színésznő, és elmesélte, hogy 20 évvel ezelőtt őt is zaklatták. A Facebookon tette közzé a történetét. Kicsivel később Sándor Erzsi színésznő is így tett.

Sárosdi Lilla azért állt a nyilvánosság elé, mert úgy gondolta, hogy az embereknek látniuk kell, hogy ami Hollywoodban megtörténik, az Magyarországon is lehetséges - írja a Nyugat.hu. Azért hallgatott húsz évig, mert maga sem tudta, mi történt vele, szégyellte az esetet. Sárosdihoz csatlakozott Sándor Erzsi színésznő is, aki szintén a közösségi oldalán írta le felkavaró történetét, és nem titkolta el a férfi nevét sem.

"Sárosdi Lillához csatlakozva, van olyan történetem is, amelyikben ma is élő szereplő van. Neve is van. Első éves főiskolás voltam, 19 éves, és a felettem járó filmes osztályból Esti János elkapott a lépcsőházban, hogy próbafelvételt csinálna velem. Persze boldog voltam, azt se tudtam mi az. Felmentem hozzá, mert hát nála volt a kamera. Azt mondta, hogy a színész akkor veszíti el a gátlásait, ha a Keleti Pályaudvaron egy hintaszékben is képes meztelenül elmondani egy monológot. Ebben nem voltam biztos, de mivel nem a Keletiben voltunk, azt kérte, hogy nála, a hintaszékben levetkőzve mondjak el valami szöveget. Nagyon megijedtem, azt hittem, ha erre nem vagyok képes nyilván pályaalkalmatlan vagyok, de rendületlenül magyarázta, hogy ez semmi. Az járt a fejemben, ha ez nem megy nekem, biztos nem is leszek színész, hiszen annyi filmben vetkőznek a színészek. Nem akartam persze, de nagyon kapacitált, hogy ez mennyire fontos a filmje szempontjából és nem volt erőszakos, csak elmagyarázta, hogy a színésznőknek ezt tudniuk kell. Nagyon nagy kínban félmeztelenül ültem a kamerája előtt, motyogtam valami hülyeséget, ő nézett, instruált és talán készített is felvételt, ezt nem tudom. Csak azt, hogy végtelenül kiszolgáltatottan vártam, hogy ez az egész elmúljon és kimehessek a lakásból. Nem akart mást, de ezt a felvételt, vagy mit, ezt igen. Hagyta, hogy elmenjek, és iszonyú boldog voltam, hogy nem lesz ebből film nem kell tovább megfelelnem. Nem is lett. Az elmúlt években haverilag rengetegszer találkoztunk. Sosem mondtam el neki, hogy ha ránézek, mindig ez jut az eszembe. Úgy viselkedtem, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy beszélgetünk és érdeklődünk egymás családja és barátai iránt. A mai napig érzem azt a halálos kínt, amit ott a hintaszékben félmeztelenül eltöltöttem nála egy kamera előtt, hogy megfeleljek, mint színésznő. Ha letagadja, leszarom, talán nem is emlékszik rá, hiszen nem történt semmi, de lehet, hogy most fogja azt mondani, hogy bocsánat. Megvárom" - írta Sándor Erzsi.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.