5 film és sorozat, amit vétek lenne kihagynod májusban

Mivel még csak most indul el az új cikksorozatunk, az első részben talán megengedhető egy kis csalás is: két olyan sorozatot is idevettünk, amelyeknek a premierje ugyan április végén volt, de még nem késő csatlakozni hozzájuk, és mindenképpen ajánlani szeretnénk őket. Az eredetileg a Hulu által gyártott, de hazánkban az HBO GO-n (majd előreláthatólag nyártól az HBO anyacsatornán is) látható A szolgálólány meséje tavaly az első évadával az év egyik nagy sorozatos szenzációja volt. Főhősnője egy olyan (közel)jövőbeli világban él, ahol már alig születnek gyerekek, egy polgárháborút követően pedig Amerikában átvették a hatalmat a „keresztény" vallási fanatikusok, és a még termékeny nőknek szolgálólányként kell gyereket szülniük a rendszer hatalmasságai számára. A sorozat Margaret Atwood világhírű regényét dolgozta fel, a második évadban azonban már el kell szakadnia az alapanyagától, ami így különlegesen izgalmasnak ígérkezik – és az időközben lezajlott szexuális zaklatási, #metoo-botrányok fényében még a korábbinál is aktuálisabbnak.

Az HBO saját gyártású sorozata szintén április végén debütált a második évadával, és szintén egy disztópiát vázol fel, csak épp teljesen másképp: egy olyan kalandparkban játszódik, amelyet az emberekre tökéletesen hasonító android-robotok népesítenek be, és amiben így a gazdag látogatók kiélhetik az összes titkos vágyukat. A Westworld első évada trükkös, több idősíkra bontott, rejtélyekben és erkölcsi-filozófiai kérdésekben gazdag történetmeséléssel azt mutatta be, miként keletkezik zavar a park működésében, miként élednek öntudatra a „lakók", és mi minden vezetett idáig a múltban. A második évad tehát pont a robbanásponttól indul, így igencsak mozgalmasnak, és a korábbiakhoz hasonlóan magas színvonalúnak és különlegesnek ígérkezik.

Wes Anderson egy olyan kultrendező, akinek a filmjeit már néhány képkockáról fel lehet ismerni az egyedi vizuális stílusa révén – elég talán csak a Grand Budapest Hotelt, a Holdfény királyságot vagy az Édes vízi életet említenünk. Wes Anderson azonban néha animációs filmeket is rendez, de persze akkor is különleges stílusban, és egy ma már ritkán használt, régies technikával: stop-motion (báb)filmeket alkotva. Ilyen volt A fantasztikus Róka úr, és ilyen most a Kutyák szigete is, melynek címéhez illően ebek a főszereplői, méghozzá kivert ebek: az a bizonyos sziget egy olyan hely, ahova nemkívánatos lényekként száműzik őket egy politikai döntés következtében. Egy kisfiú viszont elindul a szigetre, hogy megkeresse elveszett kutyáját, és ez különös események láncolatát indítja el.

Egyszerre egy egészen egyedi alapötletre építő horrorfilm és egy torokszorító családi dráma: a Hang nélkül egy olyan világban játszódik, amiben a Földünket elfoglalta egy rémisztő idegen faj, aminek tagjai könyörtelenül levadásszák az embereket – de aminek tagjai csak és kizárólag a hallásuk után tudnak tájékozódni. A túlélés záloga tehát a csend, és ennek megfelelően a filmbeli családnak is folyamatosan csendben kell maradnia, ami elég érdekes élmény a nézőtérről figyelve-hallgatva is. A bizonyos filmbeli családot pedig részben egy igazi család játssza: a két főszereplő, John Krasinski és Emily Blunt a valóságban is házasok, és Krasinski ráadásul a film rendezője is, azaz ennek a filmnek az esetében nem csak a túlélés családi vállalkozás.

Az utóbbi időben már évente kapjuk az újabb és újabb Star Wars-filmeket, de még mindig óriási eseménynek számítanak, így talán az egész esztendő egyik legjobban várt filmes bemutatója következik majd május végén. Ahogy azt megszokhattuk, páratlan években jönnek az eredeti Star Wars-sztori folytatásai a VII., VIII., stb. epizódokkal, páros években pedig lazábban kapcsolódó, ún. spin-off filmek. Ilyen volt két éve a Zsivány egyes, és ilyen most az ifjú Han Solo kalandjairól szóló új mozi is. Aminek az elkészültét sok tényező nehezítette: a Harrison Ford ifjúkori énjét játszó Alden Ehrenreichet nehezen találták meg, és állítólag elégedettek sem voltak vele, a film eredeti rendezőpárosát menet közben cserélték le Ron Howardra, és pótforgatásból is elég sok szükségeltetett. De láttunk már számos nagy filmklasszikust megszületni ilyen problémák után, szóval a Solo: Egy Star Wars-történet mindenképpen nézős, pláne, hogy kiderül belőle: miként találkozott a legvagányabb űrcsempész a legjobb barátjával, Csubakkkával.