Karina Chikitova, a „szibériai Maugli” ma már 9 éves, balerinának készül

Forrás: Youtube/World News&EveryThing AbouT Life -
Karina Chikitova Szibéria Maugli eltűnt gyerek balerina balett
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A fél világot megrendítette Karina Chikitova története, aki 2014-ben tűnt el a szibériai vadonban. Majdnem egy hétig nem találtak rá, a kutyájához bújva élte túl a nehéz napokat. A kislány decemberben lesz 9 éves, balerina szeretne lenni, nagyon tehetséges.

Édesapja után indult a szibériai vadonba 2014-ben Karina Chikitova. Majdnem egy hétig nem találtak rá, de szerencsére vele volt kutyája, Naida is. A vadonban töltött napok alatt bogyókat evett, éjszaka pedig a kutyájához bújt a magas fűben, hogy így melegítse magát. A férfi, aki megtalálta, azt nyilatkozta: amikor felemelte, olyan könnyű volt, mint a pehely és nem volt rajta cipő.

Karina decemberben lesz 9 éves, igazi tehetségnek tartják, balerina szeretne lenni. A Siberian Times szerint a legnagyobb álma, hogy A hattyúk tavában szerepeljen. Karina már azt a szobrot is látta, amelyet róla mintáztak. Úgy érzi, nagyon hasonlítanak, főleg a kutyájáról lett rendkívül élethű az alkotás.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.