Íme a legbiztosabb Luca-napi szerelmi varázslatok, hogy megtudd, ki lesz az igazi

Hajdanán decemberben az asszonyok és a férfiak befejezték a betakarítást a földeken és felkészülten várták a telet. Ez megfelelő időszak volt arra, hogy kezdetét vegye a párválasztás és az udvarlás. A lányok jóslásokkal, ráolvasással és más babonákkal akarták előre látni a sorsukat. Ezek közül néhány szertartás feledésbe merült, néhány pedig még a mai napig is tartja magát.

Az eladósorban lévő lányok a mézeskalácsokat úgy sütötték, hogy közben végig a kezükben tartottak egy személyes tárgyat a vágyott férfitól, és sütés közben folyamatosan az illető körül motoszkált a gondolatuk. Hogy a mágia hasson, ezt követően 3 napon belül meg kellett etetniük a szívük választottját a süteményből.

Ez az egyik legismertebb Luca-napi szerelmi jóslat. A hajadon lányok ezen az estén tésztát gyúrtak, és 13-felé osztották. A gombócokba egyenként egy-egy férfi nevét tartalmazó cetlit gyúrtak bele, majd forró vízbe helyezték őket. A hiedelem szerint amelyik a leghamarabb feljött a víz felszínére, az mutatta meg a leendő férjnek a nevét.

A Luca-pogácsa minden eladósorba került leány asztalán ott volt. A pogácsákba belesütötték a neveket tartalmazó papírdarabkákat, és így evés közben ki-ki megtalálta annak a nevét, akit neki szánt a sors.

A fiatal lányok 12 darab cetlire írták fel a férfineveket, amiket a párnáik alá rejtettek. Karácsonyig minden reggel az volt az első dolguk, amint felébredtek, hogy amelyik nevet kihúzták a párnájuk alól, azt a tűzbe vessék, anélkül, hogy megnézték volna. A legutolsó név december 25-re maradt, ami a lehetséges kérő nevét megmutatta.

Az álmok mindig fontos szerepet kaptak, ha a jövőről vagy a jóslásról esett szó. Magyarország néhány táján ismert az a népszokás, hogy ilyenkor a lányok bal kezükkel font fonalat kötöttek a derekukra, azt remélve, hogy megálmodják, ki lesz a jövendőbeli párjuk.

A hajadonok, akik karácsony napjáig minden reggel megettek egy almát, az utolsó alma utolsó falatját elfogyasztva kimentek az utcára. Amilyen keresztnevű férfival találkoztak legelőször, olyan nevű párra találhattak.

Szintén házasságjósoló népszokás volt, hogy Luca napján a lányok meggyfaágat vágtak és vízbe tették. Ha karácsonyig az ág kizöldült, akkor a lány a következő évben férjhez ment.

December 13-án a keresztények Szent Luciára emlékeznek, aki egy előkelő szicíliai családban nevelkedett. A keresztény hitre tért szép, fiatal leány szüzességet fogadott, hogy életét Krisztusnak szentelhesse, majd mártírhalált halt hitéért. Ugyanakkor a jóságos Lucia mellett a magyar hitvilágban élt egy ártó boszorkány, Luca asszony is. Az ő nevéhez kötődnek a szokások, hiedelmek, mágikus jóslások. Ezen a napon miatta kezdték a férfiak faragni a Luca-széket, amelynek szabályos ötszög köré írt, öt egyenlő szárú háromszögből formált csillag volt az alakja. A készítőjének Luca napjától kezdve mindennap faragnia kellett rajta egy kicsit, de csak karácsony estéjére készülhetett el a kilencféle fából (kökény-, boróka-, körte-, som-, jávor-, akác-, jegenyefenyő-, cser- és rózsafából) álló szék.

A Luca-szék arra szolgált, hogy a tulajdonosa felismerhesse a falu boszorkányait. A széknek olyan erősnek kellett lennie, hogy egy férfiember súlyát megtartsa. Az illető ugyanis magával vitte a karácsonyi éjféli misére, és ott a székre állva megláthatta, ki a boszorkány, mert az ilyenkor szarvat hordott. Ha a boszorkány is észrevette az őt leleplező személyt, akkor annak menekülnie kellett. Ha szerencsésen hazaért, a Luca-széket el kellett égetnie.

A Luca ostora ennek a népszokásnak egy változata: úgy kellett elkészíteni, hogy az ostort alkotó zsinegen minden nap egyet csavartak, majd karácsony éjjelén pattogtattak vele. A hiedelem szerint az ostor hangjára odagyűltek a boszorkányok. Luca napján a falusiak mindenütt „felfegyverkeztek” a banyák ellen. Olyankor a kulcslyukba fokhagymát kellett dugni, a kést a bal ajtófélfába vágni, a söprűt pedig keresztbe állítani és hamut szórtak a kapuk elé is, hogy a ház lakói védve legyenek mindenféle ártó szándékú rontástól.