Bochkor Gábor cáfolta, hogy újra összeáll Boros Lajossal

Forrás: MTI/Beliczay László -
rádió munka Bochkor Gábor Boros Lajos
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bochkor Gábor cáfolta azokat a pletykákat, miszerint a jövőben újra együtt rádiózik Boros Lajossal.

Bochkor Gábor a Music FM megszűnése óta nem dolgozik, és azóta folynak a találgatások, vajon melyik rádiónál folytatja a pályafutását. Az utóbbi időben olyan pletykák is felmerültek, melyek szerint újra összeállna legendás partnerével, Boros Lajossal. A rádiós azonban cáfolta az értesüléseket, mint mondja, mostanában már alig beszélnek egymással.

Váltunk néhány szót, de ugyanúgy, ahogy azelőtt, most sem vagyunk barátok. Szép volt, jó volt, felejthetetlen időszak volt a miénk, de a jövőben mi már nem fogunk együtt dolgozni. (...) Kétségkívül az volt a munkásságom tetőpontja. Mi annak idején olyan körülmények között tudtunk dolgozni Borossal, olyan dolgokat tudtunk megvalósítani, amiket aztán később már nem. Mindenben az élen jártunk, úttörők voltunk, akik nem ismertek lehetetlent" – nyilatkozta a Blikknek.

Boros Lajos és Bochkor Gábor Forrás: MTI/Beliczay László
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.