Hajdú Péter megszólalt a szakításáról

Forrás: Facebook/Hajdú Péter, Facebook/Ritual by NONO -
Alföldy Anna párkapcsolat Hajdú Péter szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hajdú Péter nyilatkozott a szakításáról Alföldy Annával.

Év elején talált rá a szerelem Hajdú Péterre Alföldy Anna személyében. Bár úgy tűnt, nagyon boldogok együtt, öt hónap után véget ért a kapcsolatuk. Először csak a közös képek tűntek el a modell közösségi oldaláról, majd mindketten megerősítették a szakításuk hírét.

Most Hajdú Péter a hot! magazinnak bővebben is nyilatkozott a történtekről. Kiderült, nem véletlen, hogy Annát nem mutatta be a gyerekeinek.

Hogy a párom megismerkedhessen a gyerekeimmel, ahhoz idő kell. Eleinte ezért sem estünk túl rajta. Noncsi tízéves, Dávidka nyolc, van már elképzelésük a világról, egyszerűen nem akartam, hogy a találkozást a barátnőmmel pressziónak vegyék. Majd teltek a hetek, de a kapcsolatunk nem tudott elmélyülni. Valahol mélyen már tudtam, hogy nem fog sor kerülni a találkozásra. De nincs ezzel semmi baj. Annával megpróbáltuk, nem működött. Szívből kívánom, hogy találja meg a boldogságot! Én is keresem tovább.”

Hajdú Péter és Alföldy Anna öt hónap után szakítottak Forrás: Facebook/Hajdú Péter, Facebook/Ritual by NONO
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.