érettségi vizsgák érettségi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ma megkezdődnek a szóbeli érettségi vizsgák országszerte, a diákok először emelt szinten adnak számot tudásukról.

Az Oktatási Hivatal korábbi tájékoztatása szerint az emelt szintű szóbeli érettségi június 5-13. között 96 vizsgatárgyból, 186 helyszínen, 2919 bizottság előtt több mint 42 900 vizsgával folytatódik. A középszintű szóbeliket június 17-28. között tartják az érettségit szervező középiskolákban és a kormányhivatalokban. Az emelt szintű vizsgákat a megyei, fővárosi kormányhivatalok (KH) szervezik. Az OH által elkészíttetett szóbeli tételek a KH-k közreműködésével jutnak el a három tagú tantárgyi bizottságokhoz. A tantárgyi bizottságok elnökét és tagjait a vizsgaszervező KH bízza meg.
A vizsgázó teljesítményét az adott tantárgyi bizottság mindhárom tagja - a tárgy leírásában, jogszabályban rögzített szempontok alapján - egyéni értékelő lapon, külön-külön értékeli. Az egyéni értékelések egyeztetése után közösen tesznek javaslatot az érettségi vizsgabizottságnak a diákok teljesítményének minősítésére. A tantárgyi bizottság egyéni osztályozó ívet állít ki minden érettségizőről, amelyet a vizsgaszervező KH küld meg az illetékes érettségi vizsgabizottságnak.

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.