Kilencvenéves lett Gene Hackman

Gene Hackman meglehetősen zűrös családi környezetben nőtt fel (állandóan költöztek, rokonoknál laktak, az apja elhagyta őket), és tizenhat évesen úgy döntött, hogy lelép otthonról. A koráról hazudva beállt az amerikai hadsereg híres-hírhedt tengerészgyalogságához, és ott közel öt évet húzott le, többek között Kínában, Japánban és Hawaii-on szolgálva.

A meglepő döntésében szerepet játszhatott az is, hogy előtte letartóztatták, és rövid időre rács mögé is dugták. A vád ellene bolti lopás volt, egészen konkrétan édességet és üdítőitalt csent el a helyi kisboltból.

Akkor döntötte el, hogy színész szeretne lenni, amikor látta Marlon Brandót A vágy villamosa című filmben.

Már harminc éves is elmúlt, amikor elkezdett színészetet tanulni a Pasadena Playhouse tanodában. Itt barátkozott össze Dustin Hoffmannal, kettejüket tartották a tanoda legkevésbé ígéretes hallgatóinak.

Később együtt is laktak Dustin Hoffmannal, és híresek voltak a közös dobolós partijaik. A sok évtizedes személyes kapcsolat ellenére mindössze egyszer, 2003-ban játszottak együtt egy filmben, Az ítélet eladó című tárgyalótermi drámában.

Az édesanyja egy bizarrul tragikus balesetben, a saját cigarettájával okozott tűzben halt meg.

Eleinte színpadi színészként dolgozott New Yorkban, az egyik ottani alakítása révén pedig kapott egy kicsi szerepet a Lilith című filmben, ahol Warren Beattyvel is együtt dolgozhatott. Amikor pár évvel később Beatty főszerepet kapott a formabontó, független és később filmtörténeti jelentőségűvé váló Bonnie és Clyde-ban, Hackmant ajánlotta be az egyik mellékszerepre. Az alakításáért Hackmant Oscar-díjra jelölték, és befutott Hollywoodban is.

Később még ötször jelölték a legrangosabb filmszínészi díjra, és ebből kétszer el is nyerte. 1972-ben a Francia kapcsolatért, és 1993-ban pedig a Nincs bocsánatért kapott Oscart.

Utóbbi filmet egyáltalán nem akarta elvállalni, mondván a western műfaja már kifulladt, és őt egyáltalán nem érdekli. A rendező és főszereplő Clint Eastwood azonban a nyakára járva meggyőzte, hogy ez egy teljesen másfajta western lesz, Hackman pedig a Nincs bocsánat sikere után többször szerepet vállalt más westernekben is.

Az összes alakítása közül arra a legbüszkébb, amit a Madárijesztőben nyújtott Al Pacino oldalán. A film ugyanakkor kellemetlen élményt is jelentett a számára, noha a kritika az egekig magasztalta, a mozipénztáraknál megbukott, Hackman pedig ezután a saját bevallása szerint jó darabig szívesebben vállalt el szerepeket biztos és jó pénzért, mint a művészi értékért.

Lex Luthor, azaz Superman nagy ellenfelének szerepét nem akarta elvállalni a hetvenes évek végén, mert a filmhez le kellett volna borotválnia a bajszát. A rendező, Richard Donner úgy győzte meg, hogy fogadást ajánlott, ha Hackman megszabadul a bajszától, ő is a sajátjától. Miután pedig a színész megborotválkozott, Donner csak akkor állt elő a titokkal, a rendező egész addig viselt arcszőrzete egy álbajusz volt. Hackman nem lett dühös, sőt egyből megkedvelte a trükkös rendezőt.

A bárányok hallgatnak, A cápa, Az elveszett frigyláda fosztogatói, Harmadik típusú találkozások, Száll a kakukk fészkére. Filmtörténeti jelentőségű mozik, amiknek a főszerepét annak idején visszautasította Gene Hackman.

Noha gyakran játszott a filmvásznon erőszakos karaktereket, a magánéletben híresen kedves, sőt félénk természetű. A saját filmjeit sem szereti visszanézni, mert zavarba jön tőlük.

2008-ban, hetvennyolc évesen bejelentette a teljes visszavonulását, és ehhez azóta tartotta is magát. Az utolsó film, amiben láthatta őt a közönség, Az elnök emberére talál című vígjáték volt.

Nem csak színészként, de regényíróként is alkotott, sőt utóbbi minőségben jóval tovább is. 1999 és 2013 között öt történelmi kalandregénye jelent meg (három társszerzővel közösen). Ezek közül Az igazság ára, és a Perdido Star magyarul is olvashatók.