adócsaló Gáspár Győző Győzike adócsalás áldozat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nemrég írtunk arról, hogy újra vádat emeltek Gáspár Győző ellen. A showman akkor a Mokkában öntött tiszta vizet a pohárba, most pedig a Ripost-nak mondta el, szerinte miért most került elő az ügye.

A Nógrád Megyei Főügyészség egy héttel ezelőtt emelt vádat Gáspár Győző ellen jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt. A vádiratban csak pénzbüntetés kiszabását indítványozzák, mivel Győzike az ügyben felmerülő több mint 19 milliós kárt még tavaly szeptemberben megfizette. A showman azt gyanítja, hogy valakinek nagyon szúrhatja a szemét.

„Kezdjük ott, hogy eleve szó sem volt arról, hogy bármilyen autókat behoztam volna az országba 2012 és 2016 között. Egyszerű tartós bérletekről volt szó, de elfogadtam, hogy be kell fizetnem 19 milliót és meg is tettem. Ezért

nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy valamilyen nagy hatalmú embert megbánthattam valamivel, ezért bármi áron tönkre akar tenni!"

-fakadt ki Győzike, aki már nem tudja, mit tehetne, hogy ne kerüljön folyton nehéz helyzetbe az adóhatóságnál.

Gáspár Győzőnek elege van az állandó magyarázkodásból. TV2

„Tehetek bármit én már adócsaló leszek az egész ország szemében, akkor is, ha végül felmentenek. Hergelik ellenem az embereket és ez a hercehurca nagyon megvisel engem és persze a családom többi tagját is. Amikor már éppen kezdenek rendbe jönni a dolgaink, akkor mindig előhúznak valamit a kalapból.

Ki merem mondani, hogy áldozat vagyok és attól tartok, hogy ennek az egésznek csak akkor lesz vége, ha lelőnek..."

- zárta rövidre a showman, aki hozzátette, az ügy kapcsán most újra vizsgálat indult édesapja, nagylánya Evelin és testvére ellen is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.