A pünkösd eredete és jelentése

A pünkösd az úgynevezett mozgó ünnepek közé tartozik, mivel minden évben más és más napra esik. Számítása a húsvéthoz köthető, amelynek dátuma szintén évente változik. A pünkösd a Szentlélek eljövetelének ünnepe, a húsvétot követő 50. nap, azaz pünkösdvasárnap a húsvét utáni 7. vasárnap. Lehetséges időpontjai május 10. és június 13. közé esnek.

Az ünnepet már az Ószövetség idején is tartották, ám akkor még zarándokünnepként, amikor Jahve színe elé kellett járulniuk Izrael fiainak. A történelem során folyamatosan változott ennek a jeles napnak a neve: aratási ünnep, majd az első termés ünnepe, ezeken a napokon hálát adtak a búzatermésért, illetve önkéntes adományokat ajánlottak fel. Jézus idejében már a Törvény kihirdetését– ami az Egyiptomból való kivonulás után az 50. napra esett - ünnepelték ekkor, az Újszövetségtől pedig a Szentlélek eljövetelét.

A biblia szerint Jézus mennybemenetelét követően a 11 apostol és Mária épp mind együtt voltak, amikor hatalmas szélzúgás támadt, majd lángok kíséretében a Szentlélek leereszkedett a tanítványokra, akik különféle nyelveken kezdtek beszélni. Így az összesereglett és mindenféle származású zarándokok a saját nyelvükön hallották megszólalni az apostolokat. Péter elmagyarázta, hogy ez nem más, mint a próféciák beteljesedése és a kérdésre, hogy mit tegyenek most, azt felelte: keresztelkedjetek meg. Buzdítására nagyjából háromezer lélek tért meg aznap, ezért tartják pünkösdöt a keresztény egyház születésnapjának is.

1956-ig vigíliát, azaz éjjeli misét is celebráltak pünkösd tiszteletére, 1969-ig pedig oktávája is volt, azaz egy egész héten át tartott, és a húsvéti időszak a pünkösdöt követő szombaton ért véget. Az ünnep miatt májust a pünkösd havának is szokás nevezni, még akkor is, ha a húsvét utáni 50. nap sokszor már júniusra esik. A pünkösdi időszakhoz számos hagyomány és hiedelem köthető, amelyeknek elemei sokszor a kereszténység előtti időkig nyúlnak vissza.