Kannibál patkányok jelentek meg Amerikában a koronavírus miatt

patkány agresszív koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elképesztő: kannibál patkányok jelentek meg Amerikában. Az eset összefügg a koronavírussal.

Agresszív, kannibál patkányok jelentek meg Amerika több pontján. Az állatok tömeges felbukkanása megrémíti az embereket, teljesen érthetően. Az amerikai Járványmegelőzési és Járványvédelmi Központ arra kéri az embereket, legyenek körültekintőbbek a szokásosnál is, nehogy valakinek baja essen.

Képünk illusztráció Forrás: wikipédia / Készítette: Earth'sbuddy

A szakemberek szerint a patkányok agresszív viselkedése összefügg a koronavírussal, ugyanis mióta bezártak az éttermek, az utcai rágcsálók nem találnak maguknak élelmet. A patkányok tehát már hetek óta éheznek, ezért merészkednek ki az utcára, sőt, mi több, az emberek otthonainak közelébe is.

Utcai térfigyelő kamerák által rögzített felvételeken jól látszik, ahogy a patkányok az utcán szaladgálnak, sőt, olyan esetről is tudni, amikor egymást kezdték el felfalni - írja a Mirror.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.