Szépirodalmi pályázatot hirdettek gyerekeknek: meséket, verseket és prózákat várnak Halász Juditték

Forrás: Barta Gábor -
természet szépirodalom gyerekek pályázat erdő Halász Judit
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Meséket, verseket és prózákat várnak gyermekektől „Az Erdő álma" címmel indított szépirodalmi pályázatra. 6-19 éves korosztályba tartozók küldhetik be műveiket 2020. június 15-ig.

Immár ötödik éve hirdet a természet szeretetével kapcsolatos szépirodalmi pályázatot gyerekeknek a Debreceni Nagyerdőért Természetvédelmi és Kulturális Egyesület, melynek támogatója az Agrárminisztérium.

Ennek idei címe és témája „Az Erdő álma". Várják minden Magyarországon vagy a környező országokban élő magyarajkú diák jelentkezését.

Célunk, hogy közelebb hozzuk hozzájuk a természetet és arra biztassuk őket, hogy minél többet kiránduljanak az erdőkben.

Szépirodalmi pályázatot hirdettek gyerekeknek Forrás: Barta Gábor

A koronavírus miatt meghosszabbított határidővel, 2020. június 15-ig várják a gyermekek írásait. Ezt követően

a beérkezett műveket nyolc kategóriában ismert szakemberekből álló zsűri bírálja el, melynek elnöke Halász Judit Kossuth- és Jászai díjas színművész.

Öröm és csodálkozás fog el ilyenkor, hogy ennyi nagyszerű tehetségünk van, akik, ha nem is lesznek költők, de könnyebben kifejezik majd magukat minden helyzetben,

A zsűri további tagjai 2020-ban: Finta Éva József Attila díjas költő; Kozák Mari költő, meseíró; Hajnal Éva költő; Jóna Dávid költő; Kardos M. Zsöte költő; Balku László író, újságíró.

Minden kategória első hat helyezettje értékes jutalomban részesül és a helyezett pályaműveket könyvben is megjelentetik. A kötetet és a pályázatot már harmadik éve támogatja az Agrárminisztérium.

A felhívásra tavaly 1316 pályamunka érkezett. Közülük az előválogatás után 855 került érdemi elbírálásra a zsűri elé, amelynek 2019-es elnöke Eperjesi Károly Kossuth- és Jászai díjas színművész volt. Az ünnepélyes díjátadók állandó műsorvezetője Harsányi Levente.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.