A maszk hiánya miatt dobtak ki egy nőt egy budai boltból: eltört a keze

Forrás: Shutterstock -
kéztörés bolt Maszk koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A maszk viselése kötelező a boltokban és a tömegközlekedési eszközökön, ennek hiánya miatt került atrocitásba egy nő egy budai kisboltban a biztonsági őrrel. 

Ugyan a veszélyhelyzet véget ért, bizonyos szabályok az emberek védelme miatt életben maradtak, ilyen a maszk viselésének kötelezettsége a tömegközlekedési eszközökön és a boltokban. Ahogy a járvány elején, úgy most sem kizárólag maszkkal, hanem sállal, vagy más szájat és orrot eltakaró eszközzel is be lehet menni a boltokba, és fel lehet szállni a tömegközlekedési eszközökre. Emiatt a szabály miatt került atrocitásba egy 56 éves budapesti nő, B. Ibolya egy budai kisbolt biztonsági őrével. A maszk hiánya miatt kitessékelték a boltból a nőt, és állítólag úgy meglökte az őr, hogy eltört a csuklója – írja a Ripost.

Budai boltból dobták ki a nőt, mert nem volt maszkja: eltört a csuklója (Illusztráció) Forrás: Shutterstock

Elnézést kértem és elmondtam, hogy otthon felejtettem a maszkom, de felajánlottam, hogy eltakarom az arcomat és sietek ki az üzletből, ahol amúgy sincs még senki"

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.