A nyári napforduló hiedelmei és a Szent Iván-éj

A nyári napforduló mindig is nagy jelentőséggel bírt az emberiség számára. Ekkorra fejeződtek be a tavaszi mezőgazdasági munkák és megkezdődött a nyár.

ezen a napon ünnepelték az Ég és a Föld nászát, a Fényt, de ilyenkor lehetett leginkább tetten érni az olyan mitikus lényeket is, mint a tündérek vagy a manók. A tűzgyújtás szintén szorosan kapcsolódott a napfordulóhoz, ez világította be a sötétséget, még jobban elnyújtva a leghosszabb nappalt.
Olyannyira erősnek bizonyult a napforduló emberekre gyakorolt hatása, hogy az egyház kénytelen volt keresztényiesíteni és beolvasztani saját történetei közé, így lett a nyári napforduló Szent Iván, azaz Keresztelő Szent János ünnepe. Bár ez utóbbi valójában június 24-re esik, a két ünnep összemosódott, mivel korábban a napfordulót is 24-én tartották.

a kereszténység előretörésével sem halványult el. Úgy tartották, hogy ha a szerelmesek ezen az éjjelen átugrották kézen fogva a máglyát, akkor örökre együtt maradtak. A tűz maradványaiból védő amulettet készítettek, amely oltalmazott a gonosztól, de tűzvész és villámcsapás ellen is védett, hamuja pedig a termőföldre szórva távol tartotta a kártevőket. Egyes vidékeken almát sütöttek a tűzben és a gyerekeknek adták, mert úgy hitték, hogy ettől elkerüli őket a betegség. De ekkor gyűjtötték a gyógyfüveket is és a jövendőmondás sem volt ritka ezen az éjjelen.

Bár a napforduló és a tűzgyújtás hagyománya az utóbbi száz évben lassan kezdett elkopni, manapság újra feléledni látszik.