Befalazták a szülők a fiuk szobáját, száz év után találtak rá

Forrás: AFP/Guillaume Souvant -
szoba történelem katona
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hubert Guy Pierre Alphonse Rochereau hadnagyot harc közben érte a halál. Szülei úgy döntöttek, befalazzák fiuk szobáját, hogy az teljesen érintetlen maradjon. Száz év után találták meg az új lakók.

A férfi családjában mindenki szolgált a francia hadseregben, ezért ő is harcba indult. Sajnos a flnadriai Loker faluért folytatott küzdelemben életét veszítette. Szülei négy évig semmit sem tudtak a fiuk holttestéről, majd egy brit katonai temetőben találták meg a sírját. Ezután exhumálták, és szülőföldjén temették el. Édesanyja és édesapja úgy döntöttek, befalazzák a férfi egykori szobáját, hogy ahhoz senki se tudjon hozzáférni.

Befalazták a szülők a fiúk szobáját, száz év után találtak rá Forrás: AFP/Guillaume Souvant

Majd száz évvel később találták meg a helyiséget az új lakók, miután lebontották a falat – írta a The Guardian.
Laurent Laroche polgármester szerint olyan volt, mintha megállt volna az idő. A szobában ott voltak a tábornok iskolai könyvei, a pipája, egy csomag cigaretta. Találtak egy egylövetű zsebpisztolyt, egy bicskát és néhány füzetet is.
A terv szerint a helyiséget érintetlenül hagyják, hogy örökké fennmaradjon.

Forrás: AFP/Guillaume Souvant

Forrás: AFP/Guillaume Souvant

Forrás: AFP/Guillaume Souvant
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.