Hatvan éve mutatták be minden idők egyik legfélelmetesebb filmjét

Kevésbé köztudott, hogy a Psycho egy regényből készült. Robert Bloch nem túl sikeres könyvének megfilmesítési jogait mindössze kilenczer dollárért vette meg Hitchcock, majd igyekezett a lehető legtöbb példányt felvásárolni a kötetből, hogy minél kevesebb ember szerezzen tudomást a történet meglepő végső fordulatáról.

Hatvan évvel ezelőtt még nem volt szokás a színészekkel titoktartási szerződést aláíratni spoilerveszélyre hivatkozva. Hitchcock helyette arra kérte a szereplőket, feltartott kézzel esküdjenek meg, hogy nem fecsegik ki a sztori nagy meglepetését.

A regényben Norman Bates egy alacsony, kövér, taszító külsejű férfi. Hitchcock viszont a jóképű és bizalomgerjesztő Anthony Perkinst szerződtette a szerepre, hogy még rejtélyesebbé tegye a történetet, és még sokkolóbbá a végkifejletet.

Hitchcock annyira mindenáron meg akart csinálni ezt a filmet, hogy a szokásos, 250 ezer dolláros rendezői gázsijáról is lemondott érte. Helyette a film bevételeinek bizonyos százaléka járt neki, ami a stúdió vezetői számára előzetesen jó üzletnek tűnt, mert nem reménykedtek nagy sikerben. Hitchcock végül 15 millió dollárt tett így zsebre a filmért.

Ez az első amerikai film, amiben vécélehúzást mutatnak. Korábban ilyesmit nem illett mozivásznon mutatni, de Hitchcock ragaszkodott hozzá, mert ezzel is a lehető legvalóságosabbá akarta tenni a filmjét.

A nevezetes zuhanyzós gyilkosság jelenetéhez eredetileg nem akart zenét használni Hitchcock. A film zeneszerzője, Bernard Herrmann azonban saját szakállára komponált hozzá, és miután megmutatta a rendezőnek, meggyőzte vele. Herrmann gázsiját utólag megduplázta az elégedett Hitchcock, és azt nyilatkozta, hogy a Psycho hatásának egyharmada a zenének köszönhető.

A zuhanyjelenetet hét napig forgatták, és több mint hetven különböző beállítást vettek fel hozzá. A filmben három percig sem tart, de így is minden idők egyik leghíresebb és leghatásosabb filmes pillanata.

A film forgatásán csokoládészirup helyettesítette a vért, mivel a fekete-fehér képeken sokkal jobban nézett ki.

A női főszereplő Janet Leigh-re olyan nagy hatást gyakorolt a zuhanyzós jelenet, hogy a film után kizárólag kádban volt hajlandó fürdeni.

Természetesen ebből a filmből sem hiányozhat a híres Hitchcock-kameó, a rendező a negyedik perc környékén, cowboykalapban bukkan fel egy pillanatra a képen.

A film első változatával a nyers vágás után olyannyira elégedetlen volt Hitchcock, hogy azt is fontolóra vette, tévés sorozatepizódként fogja csak használni az egész anyagot. Nagyrészt Herrmann időközben elkészülő zenéje győzte meg arról, hogy azzal együtt mégis működik a film.

Alfred Hitchcock közismerten szerencsétlen viszonyban állt az Oscar-díjjal, minden idők egyik legfontosabb filmrendezőjeként sosem nyerte meg az aranyszobrocskát. Ez az átok pedig sok esetben egyéb kategóriákban is kiterjedt a filmjeire. A Psychót például négy Oscarra is jelölték, de sem a Legjobb rendező, sem a Legjobb női főszereplő, sem a Legjobb operatőr, sem a Legjobb díszlet díját nem nyerte el.

A filmben látható ház a mai napig áll és látogatható, noha az eredeti forgatási helyszínről átköltöztették a Universal stúdió területére.

A Psychóhoz három további rész is készült, az utolsó 1990-ben. Mindegyikben játszott Anthony Perkins, de Hitchcocknak már egyikhez sem volt köze. 1998-ban Gus Van Sant remake-et készített a filmből, színesben és szinte snittről snittre újraforgatva az egészet. A közelmúltban pedig a Bates Motel tévésorozat nyúlt hozzá újra a legendához, előzménytörténetet mesélve el.

A magyar mozikba mai szemmel nézve megdöbbentően későn, az amerikai premier után közel 12(!) évvel jutott el a Psycho, 1972. március 9-én láthatták először a hazai nézők.