Négy magyar örömlánnyal végzett a titokzatos gyilkos

Forrás: Shutterstock -
prosti gyilkosság sorozatgyilkos örömlány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A mai napig nem tudni, hová tűnt a négy prosti holtteste.

2007 és 2010 között a titokzatos sorozatgyilkos 4 prostival végzett, egyikük holtteste sem került elő. A rendőrök megfeszített tempóban nyomoztak az ügyben, még az FBI profilozói is hazánkba jöttek segíteni. Szerintük a gyilkos kamionos, átutazó vagy karcagi kötődésű lehetett, aki rendszeresen használhatta a bordó kocsit, és ugyan stabil munkahellyel rendelkezett, jól ismerte a prostituáltakat. Vélhetően korábbi párkapcsolati gondjai miatt fordulhatott hozzájuk, és emiatt érzett irántuk fékezhetetlen gyűlöletet is.

"Az időmúlás nehezíti a nyomozást, nagyon nehéz értékelhető adatokat felkutatni, a helyszínek, mivel külterületekről van szó, nyomszegények voltak. Egyelőre nincs konkrét gyanúsítottunk, de együtt kezeljük a négy ügyet" – nyilatkozta korábban a police.hu-nak Petőfi Attila vezérőrnagy.

Forrás: Shutterstock
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.