Elhunyt Ben Cross, a Tűzszekerek sztárja

halál Tűzszekerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rövid betegség után 72 évesen elhunyt Ben Cross, a négy Oscar-díjat nyert Tűzszekerek sztárja Bécsben.

A színész lánya Facebook-oldalán közölte, hogy apja egy ideje beteg volt, de állapotában csak az elmúlt hetekben következett be drámai romlás - írja a BBC.com. Cross képviselőjének közlése szerint a színész nemrég fejezte be a The Devil's Light című horror forgatását, és még idén megjelenik a Last Letter From Your Lover című romantikus dráma, melyben főszerepet játszott.

Rövid betegség után elhunyt a Tűzszekerek sztárja Forrás: Thinkstock


Harry Bernard Cross Londonban született,

tanulmányait a Royal Academy of Dramatic Artban (RADA), a világ egyik leghíresebb és London egyik legrégebbi drámaiskolájában végezte,

később azonban a színházról a filmekre váltott.

1977-ben kisebb szerepet kapott A híd túl messze van című filmben, melyben Sean Connery és Michael Caine játszották a főszerepet.

Tagja lett a híres Royal Shakespeare Companynek. Nagy ismertséget szerzett a Chicago című színdarab 1978-as verziójában nyújtott alakításával Billy Flynn szerepében. Innen egyenes út vezetett a Tűzszekerek című film főszerepéhez. Cross Harold Abrahams zsidó származású futót alakította az igaz történeten alapuló világsikerben. Fontos szerepei között van Malagant Az első lovagban (1995) és Sarek a 2009-es Star Trek feldolgozásban. 2006-ban Rudolf Hesst alakította a BBC Nürnberg: Nácik a bíróság előtt című dokumentumsorozatában - írja az MTI.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.