A lillafüredi Palotaszálló története

Lillafüred minden évszakban csodaszép és érdemes ellátogatni ide, akár tavasszal, akár nyáron, de ősszel és télen is legalább olyan érdekes a vidék, mint a melegebb időszakokban. Hogy mit is lehet csinálni Lillafüreden vagy akár Miskolc környékén arról már beszámoltunk egy korábbi írásunkban, most pedig a térség egyik legszebb látnivalójának történetét nézzük meg kissé közelebbről.

Leparkol a Hámori-tó mellett, előveszi a telefonját és készít néhány képet a csodás épületről, miközben azon mélázik,

Megsúgjuk, semennyit! Legalábbis évszázados titkokat biztosan nem, mivel ezek a falak 1925 és 1929 között épültek...

S ha már elindultunk a csalódás útján – azaz, hogy biztosan nem sétáltak a palota folyosóin krinolinos várkisasszonyok -, akkor rántsuk le végképp a leplet a romantikus képzelgésekről.

Lillafüred környéke a 19. század közepétől folyamatosan növekedő népszerűségnek örvendett, így ennek megfelelően mind szálloda, mind étterem, sőt magánüdülők is épültek a környéken. Kazinczy Ferenc „Magyar Tempé"-nek nevezte, de Petőfi Sándor is elragadtatással írt a területről, sőt „Borsodi Svaicz"-nak is emlegették a tájat.

Sokan kedvelték tehát a régiót, ám

aki a '20-as évek elején vetette fel az ötletet. Az üdülőtelephez pedig egy új és pompás hotelt is elképzeltek a kor politikusai, még akkor is, ha ez a terv a válság idején egyesek szemében pazarlásnak és meggondolatlan lépésnek tűnt. Ennek ellenére a javaslatot megszavazták, így megindult a grandiózus szálló felhúzása, azaz egy olyan kormányüdülőé, ahol reprezentatív környezetben, estélyekkel és vacsorákkal színesítve lehet majd építeni a nemzetközi kapcsolatokat.

A szálloda terveit a neves építész, Lux Károly készítette el, aki egy neorenszánsz stílusú palotát képzelt el domboktól körülölelve, függőkerttel, parkkal, sípályával. A komoly tereprendezést követően jól szervezet közmunkával a szálló el is készült 1929-re, az átadásra azonban csak 1930 nyarán került sor látványosságoktól mentesen, mivel

Ennek ellenére egyetlen üres szobával sem rendelkezett a hotel - és valódi tömeg gyűlt össze - a megnyitó napján.

A kezdeti lelkesedés és turistaáradat azonban nem tartott sokáig, hamar veszteségessé vált a szálló – a válságnak is köszönhetően -, így a megnyitást követő évben már a bezárását tervezgették az illetékesek, végül azonban csak szezonszállóvá alakították, azaz nem tartott nyitva egész évben a hotel, csupán az év meghatározott időszakaiban.
Hogy mentsék a menthetőt, a környéket igyekeztek minél vonzóbbá tenni a turisták számára, ezért a tavon standot létesítettek, sőt csónakázni és vitorlázni is lehetett rajta nyaranta, télen pedig korcsolyázásra és síelésre is lehetőség nyílt a környéken. Számos turistaösvényt hoztak létre ebben az időszakban, de teniszpályát is építettek, hogy színesítsék a programlehetőségeket. A '30-as években nyílt meg a nagyon népszerű Hunyadi söröző, megrendezték az első Nemzeti Filmhetet, majd a másodikat, de itt forgatták részben a hatalmas népszerűségnek örvendő – eredeti - Meseautó című filmet is.

A fellendülésnek a második világháború vetett véget, amely során hol német, hol orosz katonák vették birtokba az épületet, majd hadikórházzá alakították át. Nem meglepő tehát, hogy az egykor szebb napokat látott kastély nagyon megsínylette ezt az időszakot.

A háborút követően a Szakszervezetek Országos Tanácsa, közismert nevén a SZOT, kezdte kezelni a szállót, ahová ezután a munkásosztály tagjai járhattak csak nyaralni - beutalóval. A 40 éves dolgozói üdültetés után ráfért a hotelre egy alapos felújítás és korszerűsítés, amely meg is történt a '80-as évek közepén.

A lillafüredi kastély történetének utolsó szakasza a '90-es évekre tehető, ekkorra szűnt meg a beutalórendszerű nyaraltatás, majd 1993-ban egy nagy szállodalánc tagjává vált a hotel, hogy immár a fizető vendégek vegyék át az uralmat ódonnak tűnő falai között.

Lillafüred manapság is egy csodálatos kirándulási célpont, amelyet érdemes meglátogatni az év bármely szakaszában, mert tele van izgalmas és színes programlehetőségekkel, a Palotaszálló pedig továbbra is egy mesebeli helyszín, amelynek ugyan nincs a múltjában se hercegkisasszony, se több száz éves rejtély, de a maga módján így is nagyon érdekes és színes a története.