Olvasnivalók hosszú téli estékre: a szépirodalom szerelmeseinek

A Háztartást úgy emlegetik, mint minden idők egyik legjobb regényét. Ez persze szubjektív, de aki szereti a baljós hangulatot és a hosszú természetleírásokat, az biztosan nem fog csalódni benne. A cselekmény nem bonyolult, tulajdonképpen visszaemlékezésekkel tarkított pillanatkép két árva lányról, akiknek a felnőttkor küszöbén meg kell tanulniuk, milyen ára van annak, ha a saját útjukat akarják járni.

Ruth és Lucille egy idahói kisvárosban élnek szigorú nagyanyjukkal, majd, amikor ő meghal, különc nagynénjükkel, Sylvie-vel. Édesanyjuk elhagyta őket, és egy szikláról a közeli tóba kormányozta az autóját, ugyanabba a tóba, ahol korábban a lányok nagyapja is életét vesztette egy vonatbalesetben. Ruth és Lucille nemcsak a gyászt, de Sylvie sajátos gyereknevelési módszereit és csavargó életmódját is másképp dolgozza fel: míg az előbbi a kalandot látja benne, az utóbbi számára egyre kínosabbá válik a nő jelenléte, és mindent megtesz, hogy a családi köteléket elszakítva normális életet kezdjen.

Margaret Atwood nevét A szolgálólány meséjével, majd a Testamentumokkal ismerte meg a nagyközönség. A hatalmas népszerűség miatt nyáron hazánkban is kiadták 1969-ben írt első regényét, Az ehető nőt.

Bár a regény karakterei némiképp sematikusak, ez nem válik az írás kárára, mind-mind egy típust jelenítenek meg. A központi vonulat, a nő helye a világban, a főszereplője pedig Marian és az ő viszonyulása a világhoz.

Marian nem akar mást, csak normális életet. Egy piackutató cégnél dolgozik, a barátnőjével közösen bérel lakást, és amikor Peter, a kissé unalmas, ám megbízható barátja megkéri a kezét, engedelmesen igent mond. Az eljegyzés után nem sokkal Mariant az a különös érzés fogja el, mintha belső énje és a teste lassan elválna egymástól. Képtelen enni, mert úgy érzi, Peter őt magát is felfalja...

Ljudmila Ulickaja harmincöt éves korában írt egy forgatókönyvet, amelyet egy forgatókönyvíró kurzus felvételijére szánt. Az írónő nálunk is nagy népszerűségnek örvend, így, aki az eddig megjelent regényeit, novellát szerette, annak a Csak egy pestist is érdemes elolvasnia, amely külön aktualitást is kap most, a koronavírus járvány idején.

Rudolf Ivanovics Majert felrendelik Moszkvába, hogy beszámoljon a pestisvakcina-kutatás eredményeiről. Moszkvába érve köhögni kezd, ám arra gyanakszik, hogy csak megfázott a vonatúton. Felkeresi a szálloda borbélyát, majd miután egyre rosszabbul érzi magát, kórházba szállítják. A diagnózis: tüdőpestis. Megkezdődik a versenyfutás az idővel, hogy felkutassanak mindenkit, akivel útja során kapcsolatba került, és a nagy fekete autó elindul begyűjteni a kontaktokat.

Nick Hornbyt vagy nagyon lehet szeretni vagy egyáltalán nem, de az biztos, hogy a könnyed stílusa komoly mondanivalót takar, és aktuális, sokszor generációs problémákat feszeget. Sok mindenről írt már: a futballról, a popzenéről, a kamaszokról, a hitről, de legfőbb témája mindig a párkapcsolat.

Az Egy házasság helyzete - amelyből sikeres BBC-HBO-sorozat készült, sőt arra is íródott - története pofonegyszerű. Férj és feleség találkozik minden héten a párterápiás ülés előtt, és tíz percig beszélgetnek: legfőképpen arról, hogy mi okozta a válságot az életükben. A diskurzusok olvasása közben nem egyszer mosolyra húzódik a szánk, de még akkor is érezzük az azok mögött rejlő tragédiát, az elmagányosodást és az egymáshoz való visszatalálás nehézségeit.

Hornby, mint mindig, most is hajszálpontosan és utánozhatatlan humorral fogalmaz meg egyszerű dolgokat, amiket oly sokan éreznek – s emellett „hősei", Tom és Louise az ország helyzetéről, azaz a Brexitről is elbeszélgetnek.