Biztos vagyok benne, hogy a legtöbben találkoztak már „A szolgálólány meséje" című sorozattal, sőt sokan a könyvet is olvasták. Akinél kimaradt, annak annyit érdemes tudnia róla, hogy a történetet Margaret Atwood találta ki, akinek a könyvéből hatalmas sikerű tévésorozat készült. A cselekmény döbbenetes, megrázó és egyben felháborító,
Atwood disztópikus világában ugyanis a nők egy részét konkrétan tenyészállatnak használják, akiknek nincs más dolguk, csak gyermeket szülni.
A történet természetesen ennél sokkal összetettebb - erről korábban írtam is egy cikket.
Fikció vs valóság
„A szolgálólány meséje" fikció, ezt nyugodtan leszögezhetjük, és valóban meglehetősen döbbenetes, mégis mindig
meglepetésként ér, ha valaki azt mondja rá, hogy beteg volt az, aki kitalálta
vagy miképp lehet valakinek olyan ocsmány fantáziája, hogy ilyesmit leír, más meg még meg is filmesíti. Az ilyen és ehhez hasonló vélemények miatt gondoltam, hogy érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy bár Atwood írása valóban mellbevágó, bizony
a nők helyzete nagyon sok kultúrában majdnem olyan kétségbeejtő, mint Gileád szolgálólányaié.
Gileád kitalált világában totális diktatúra uralkodik, ahol a vallás nevében és annak félremagyarázásával egy hihetetlen társadalmat hoznak létre. Itt nincs helye semmiféle önérvényesítésnek, mert aki ellenszegül a rendszernek, azt keményen megbüntetik, még akkor is, ha a társadalmi elit tagja – persze csak akkor, ha nő. De a legrosszabb soruk talán a szolgálólányoknak van, akiket minden hónapban megerőszakolnak aktuális, házas uraik - feleségeik közbenjárásával -, s mindez addig ismétlődik, amíg a szolgálólány teherbe nem esik. Őrület? Igen, az! Mégsem áll távol attól, ami sok országban ma is zajlik. A valóságban! Így
senki ne mondja, hogy Gileád története undorító vagy beteg, mert sajnos a világunk is produkál hasonlóan borzalmas dolgokat!
Diszkrimináció, kényszerházasság, erőszak, csonkítás
A világ számos országában a nők még ma is másodrendű állampolgároknak számítanak, sőt akadnak olyan kultúrák, ahol emberszámba sem veszik őket. Afrika egyes területein szinte minden munkát a nők végeznek és nem csak a háztartást vezetik vagy gyereket nevelnek.
Ők viszik a fejükön az ötvenkilós zsákokat, mert a férfi csak akkor cipekedik, ha pénzt kap érte.
Ők mosnak az alig csordogáló patakban, etetik az állatokat, kapálják a földet. Ez régen érthető volt, hiszen a férfi vadászott, megvédte a családját, a faluját, ám manapság már se vadászat, se harc nincs... Ráadásul a nők többsége se írni, se olvasni nem tud, hiszen nem járnak iskolába. Egyrészt nem divat, másrészt, ha a család úgy is döntene, hogy taníttatja a lánygyermeket, a rendes oktatás fizetős, így inkább a fiúkat küldik iskolába.
De nem jobb a helyzet az arab világban sem. Egyes államokban például Jemenben és Szudánban, tetőtől talpig be kell öltözniük a nőknek és csak a szemük maradhat fedetlen.
Férfikísérő nélkül pedig kis sem léphetnek a házból.
Nem vezethetnek, nem vállalhatnak munkát – esetleg a férj vagy apa engedélyével -, de még a hivatalos ügyeiket sem intézhetik önállóan.
India legtöbb részén pedig még mindig úgy vélik, hogy ha egy nő megözvegyül, az az ő hibája, ennek következtében pedig a társadalom teljesen kiveti magából. Nem mehet férjhez újra, kiközösítik őket, a családjukkal sem érintkezhetnek, így általában száműzetésbe kényszerülnek, vagy ami még ennél is rosszabb,
az eldugottabb falvakban az ősi hagyományt kell követniük - a satit - és férjük után kell halniuk.
Ha pedig mindez nem lenne elég, akkor arról se feledkezzünk meg, hogy számos országban él még a hagyomány, hogy a házastársukat nem a fiatalok választják ki, hanem a szülők vagy egy hivatásos kerítő. Ez akkor is borzalmas, ha két felnőtt emberről beszélünk, ám ennél sokkal szívszorítóbb, amikor
gyereklányokat kényszerítenek középkorú vagy annál is idősebb férfiakhoz.
A gyermekházasságok még ma is sok helyen teljesen természetesek, ilyenkor akár a 8-10 éves lányokat is kiházasítják, akik ezután általában sorozatos erőszaknak lesznek kitéve.
S ha már erőszak, akkor az is tény, hogy Indiában minden 34. percben megerőszakolnak egy nőt, Kongóban pedig óránként 48 áldozata van a nemi erőszaknak. A családon belüli (nemi) erőszak pedig számos országban elfogadott – hazánkban is csak akkor jön ki a rendőrség egy családi perpatvar esetén, ha vér folyik.
És, hogy megkoronázzuk a dolgokat és kis párhuzamot vonjak „A szolgálólány meséjében" többször is látott csonkítás és a valóság között, bizony ez sem puszta kitaláció. Afrikában, a Közel-Keleten, de Ázsiában és egyes Latin-Amerikai országokban is él még a női nemi szervek megcsonkításának hagyománya. Az Európai parlament becslései szerint ez a súlyos emberi jogi sérelem 2030-ig nagyjából 68 millió lányt érinthet a világon. Az eljárás során általában
bármiféle altatás és érzéstelenítés nélkül – valamint egészségügyi indok nélkül, tehát vallási vagy kulturális okokból – eltávolítják a külső női nemi szerveket.
A csonkítást átlagosan 5-15 éves lányokon hajtják végre!
És mindez csak a jéghegy csúcsa! Nos, azt hiszem a nők helyzete egyes országokban legalább olyan rémisztő, mint Atwood Gileádjában!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.