Egy boncasztal, egy patológus és a szerelem - Kissé morbid, mégis szerethető - Klippremier

Patocska Olivér klippremier patológus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Meghökkentő klip, fülbemászó zene és őszinte szöveg- leginkább így lehetne jellemezni az OliverFromEarth formabontó újdonságát. Patocska Olivér és Barabás Dávid ezúttal az angyali arcú Nágival dolgozott össze, aki hangjával zsinórban kétszer is levette a DAL zsűrijét a lábáról.

A „Szerintem" egy merőben újító projekt volt az énekesektől, hiszen a kollaboráció ötlete nem kis vargabetűt vett.

„Személyesen sosem találkoztunk, csak tudtunk, hallottunk a másikról. A probléma ott kezdődött, hogy Ő csak rosszat hallott rólam korábban, de az elbeszélések szerint amit a neten talált rólam, az sem tett hozzá a rólam alkotott képhez. Részemről ez pont fordítva volt, én benne Magyarország zenei szférájának új fiatal női jelképét láttam. Egy természetes, végtelenül tehetséges és jól működő jelenségnek gondolom. Barabás Dávid szerzőtársammal osztálytársak voltak a Kőbányai zene stúdióban, így jött a bátorság, hogy rákérdezzek, vajon dolgozna-e velünk, mert mi örömmel"- kezd bele Olivér, és a választ már láthatjátok is, hiszen a nem mindennapi indulásból egy kifejezetten pozitív csalódás lett.

Patocska Olivér Forrás: Facebook/Oliver From Earth

„Ismerős idegenek voltunk egymásnak már az első pillanatban. Jó érzés fogott el a közelében és így jött a gondolat, hogy olyan dalt írjunk, ami a legkézenfekvőbb a témáját tekintve. Vessük a gondolatainkat papírra egymásról, ahogyan abban a pillanatban elképzeljük, milyen lehet a másik. Ennél őszintébb tartalom nem is születhetett volna"- meséli Olivér.

A dalszöveg azonnal megragadja a hallgatót a maga mélyenszántó őszinteségével. Olivér és Nági hangja remekül játszik a bájos alapon, ehhez pedig egy rádióbarát dallam társul. A „Szerintem" egy megdöbbentő klippel érkezik, ami teljesen más szemszögből mutatja be a dal eredeti jelentését.

„A klip akár arról is szólhatott volna, hogy egy pár meglátja egymást a buszon, aztán lepereg közös életük filmje a fejükben, de nem szólítják le egymást, így a történet amilyen gyorsan elkezdődött, véget is ér. De mi inkább úgy döntöttünk, kontrasztot adunk a dalnak, ami a cukiság métert, ha nem akasztotta ki, akkor az is csak egy hajszálon múlhatott. A fent említett élethelyzetet egy morbid fantázia köré építettük fel, elképzeltük milyen lehet ugyanezt egy patológus szempontjából átélni. A humorérzék olyan, mint az étel. Nem mindenkinek jut belőle" - teszi hozzá az énekes.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.