Legalább 400.000 magyar vesztette el az állását csak azért, mert vagy nem tette le mint köztisztviselő vagy közalkalmazott a megszálló hatalomra, például a román államra az esküt, vagy például azért, mert a felvidéki, lublói érettségit ellenőrző szaktanfelügyelő szerint „bár Győző tanári munkája magas színvonalú, s az eredmény szép, mégis, sem ő, sem én nem vagyunk alkalmasak a »csehszlovák ifjúság« nevelésére, és le is út, fel is út!" - ahogy Dr. Bruchner Győzőné Farkas Gizella visszaemlékezéseiben olvashatjuk. A hasonló példákat hosszan lehetne folytatni, és bár sokan nem ismerik az igazságot, valójában nem nagyon van olyan magyar család, amely nem volt érintett a múltban vagy nem él át a jelenben is hasonló dolgokat.
A Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, azaz a későbbi Jugoszlávia által megszállt területek magyarjai még durvább atrocitásokat élhettek át. Szabadkán évtizedekkel később is megélte számos magyar, hogy már gyermekkorában, óvodás évei alatt megpróbáltak belőle "...úgynevezett jugoszláv embert nevelni, és e folyamat sikeressége érdekében egyfolytában szidták, fasisztázták és ellenségnek állították be" nekik, gyermekeknek a magyarokat - ahogy arról gyermekéveire emlékezve Andrási Attila, az MKUK rendezője is beszámol
"Az oláhok által megszállt területen élő magyar nyugtalan, mint a ragadozó állat közelségét sejtő, védtelen vad. Minden ismeretlen emberben ellenséget lát...
A valóságot persze sokan ma sem látják, vagy nem hajlandóak meglátni, és így volt ez 1918-ban is. Vagy talán a világlátásuktól és értékrendjüktől függően más-más valóságban éltek a kor emberei, ahogy azt manapság is gyakran tapasztalhatjuk? Ma esti Tizennyolc című előadásunkban egyebek mellett e kérdésre keressük a választ. Bár a kor magyarjai konkrétan Trianonról még nem tudhattak, de az mindenkinek nyilvánvaló lehetett, hogy az ország szétesik.
A Károlyi Mihály tanácskormánya által honvédelmi miniszterré kinevezett Linder Béla társaival mégsem az elvesztésre ítélt országrészeket siratta és próbálta megmenteni, hanem a Mohács óta először végre bekövetkező magyar függetlenséget ünnepelte. Ezt azóta is sokszor és sokat halljuk baloldali történészektől és gondolkodóktól az I. világháború lezárása és Trianon kapcsán. Meg lehet persze így is közelíteni a kérdést, csak az ilyen igazságot elfogadók valahogy e függetlenség áráról feledkeznek el, s arról, hogy Trianon a nemzet és a haza jelentős részének mit és milyen idegen megszállást hozott.
Reményteli azonban, hogy a tragikus békeszerződés és az eltelt évtizedek ellenére még ma is sokan vagyunk, akik a Kárpát-medencét, azaz a magyar hazát egynek és oszthatatlannak gondoljuk. Szeretnénk ezt a gondolatot továbbadni, és elérni, hogy gyermekeink az egész Kárpát-hazában otthon legyenek. Itt legyenek otthon, ne a nagyvilágban. Tudják, hogy ez a hazájuk, és testvérük benne minden magyar. A „magyarok ott a Tisza partján, a bácskai szőlőhegyek közt, a tót hegyek közt...", mind, mind, hogy egy erdélyi költőóriásunk, Dsida Jenő szavait idézzem. Mi a színház eszközeivel igyekszünk elősegíteni a magyar összetartozás és az érzelmi azonosulás kialakulását. Talán ez Trianon igazi meghaladása.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.