Női holttestet találtak a Tiszában - Nem tudni, hogy ki lehet az áldozat

holttest rendőrség Tisza ismeretlen azonosítás női holttest fülbevaló
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A rendőrség lakossági segítséget kér egy elhunyt nő azonosításához. A 60 év körüli áldozatot Tiszabecsnél találták meg.

A Bors tudomására jutott, hogy a Fehérgyarmati Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében a lakosság segítségét kéri az elhunyt azonosítása végett. A rendőrségre 2021. július 2-án állampolgári bejelentés érkezett, mely szerint Tiszabecsnél, a Tisza folyóban női holttestet találtak. Az elhunytnál azonosítására alkalmas iratokat nem találtak.

A nő ezt a fülbevalót viselte, most ez alapján próbálják azonosítani. Forrás: police.hu

A szerencsétlenül járt nő 60 év körüli, 152 cm magas, telt alkatú, barna hajú, fülében a képen látható fülbevalót viselte. Bal szemöldöke fölött egy korábbi gyógyult sérülés látható.

A Fehérgyarmati Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki a leírás alapján segíteni tud az elhunyt azonosításában, az jelentkezzen személyesen a Fehérgyarmati Rendőrkapitányságon, vagy hívja a 06-42-524-600-as telefonszámot, illetve a 112-es központi segélyhívószámot. Névtelensége megőrzése mellett a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán is bejelentést tehet.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.