Jelentést adott ki az amerikai hírszerzés a koronavírus eredetéről: ez áll benne

Forrás: 123rf.com -
amerikai hírszerzés a koronavírus eredete jelentés koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Talán sosem lesznek képesek egyértelműen megállapítani a koronavírus eredetét - olvasható az amerikai hírszerzési ügynökségek pénteken közzétett, minden eddiginél részletesebb jelentésében, amely választ próbál keresni arra a kérdésre, hogy a vírus természetes úton terjedt-e át állatról emberre, vagy esetleg egy laborból szabadult volna el.

A Nemzeti Hírszerzés Igazgatójának (DNI) hivatala a nyilvánosságra hozott dokumentumban egyaránt lehetséges elméletnek tartja mindkét verziót. Ugyanakkor megjegyzi, hogy a szakértők között nézeteltérés van abban, melyik verzió a valószínűbb, illetve egyértelmű megállapítások tehetők-e az ügyben. A jelentés mindemellett kizárta annak lehetőségét, hogy a koronavírus biológiai fegyver lenne, arra hivatkozva, hogy ezen elmélet támogatói nem férnek hozzá a Vuhani Virológiai Intézethez és hamis információkat terjesztenek.

Jelentést adott ki az amerikai hírszerzés a koronavírus eredetéről - Illusztráció Forrás: 123rf.com

A mostani jelentés tulajdonképpen a DNI augusztusi beszámolójának frissített változata. A korábbi dokumentum, amelynek összeállítására Joe Biden amerikai elnök adott utasítást, kiemelte, hogy csak Kína segíthetne a világszerte eddig csaknem ötmillió ember halálát okozó új koronavírus tényleges eredetét érintő kérdések megválaszolásában.

A hírszerzési jelentések olyan időszakban készültek, amikor a két ország kapcsolatai több évtizedes mélypontra süllyedtek. Kína mindemellett határozottan tagadta, hogy a Covid-19 kórokozója a vuhani állami virológiai laboratóriumból szabadult volna ki.


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.