A népszerű színművész őszinte vallomása: "Minél idősebb vagyok, annál inkább csak békességre, meghitt együttlétre vágyom az ünnepek idején"

Érett, sok éves színpadi gyakorlattal rendelkező művészként hogy látja, melyek voltak eddigi pályájának meghatározó mozzanatai?

Csizmadia Gergely: A színész egész életében tanul, formálódik. A főiskolán sokszor hallottuk Máté Gábortól, hogy a színinövendékek közül nagyon kevesen maradnak meg majd a pályán, és ez a mondat nagyon megmaradt bennem. Azt gondolom, hogy akinek valamifajta művészi affinitása van és erre a pályára tereli a sors, az valami pluszt szeretne átadni az embereknek.

Meghatározó volt számomra a Győrben töltött első nyolc év Korcsmáros György igazgatása alatt, aki nagyon sok munkát adott, sokféle műfajban, stílusban. Ugyanezért fontos számomra a fehérvári időszak is, ahol Vasvári Csabától sok lehetőséget kaptam.

Jelenleg úgy érzem, a helyemen vagyok:

Nagy ajándék, hogy Attila becsüli az önállóságomat, kíváncsi az ötleteimre, számít a művészi attitűdömre. Nála már meg kell oldanom dolgokat önállóan: összetett, árnyalt karaktereket kell játszani, olykor húsz évet is kell öregedni egy szerephez, és ehhez Attila rendezőként szabadabb kezet ad, mint a rendezők általában. Ennek köszönhetően pedig elkezdtem kinyílni művészként.

Sok darabban játszik az Udvari Kamaraszínházban: a Zergetáncban, a Tizenkilencben, a Fehér Szarvasban, a Halottak napjától Virágvasárnapig című darabokban és Horváth Jenő A Millenniumtól Trianonig című történelmi tanulmányának filmes feldolgozásában. Hogyan készül fel egy-egy karakter alakítására?

Cs. G.:Attila leporelloszerű előadásokban gondolkodik, történelmi képeket vázol fel, ezekben kell megtalálnunk a magunk helyét színészként. Legtöbbször az én lelkemre, elmémre bízza, hogy megtaláljam magamban a figurát, rendezőként nem híve az „előjátszásnak". Ez természetesen több munkát igényel a színész részéről, de hatalmas előnye ennek a technikának, hogy magunkénak érezhetjük a szerepet. Nálunk minden próba egy-egy történelemóra, és valahogy tényleg csak azok a művészek kerülnek be a társulatba, akik ezeket a témákat és ezt a szemléletet magánemberként is fontosnak tartják.

Szokott előre tervezni? Szereti előre látni, milyen feladat következik?

Cs. G.:Horvai Pista bácsinak mondtam egyik főiskolai vizsgánk után, amikor megkérdezte, hogy érzem magam, hogy: megyek előre, de mindig csak azt látom, amit mögöttem hagyok. Januárban, amikor visszatérünk a színházba, a Nagy Lajos királyról szóló darabot fogjuk próbálni, amiről ugyan keveset tudok még, de nagyon várom már, hiszen tudom, újabb összetett feladat vár ránk.

Félelemmel teli érzés lehet így élni és alkotni, hiszen az örök bizonytalanság gondolata is benne van. Hogy tud ebben a működésben felszabadulni, töltekezni?

Cs. G.:Igen, félelmetes, de közben az egész életünk a folyamatos változásról szól. Többek között ezért van szükségünk az ünnepekre:

Színészi hivatása mellett ceremóniamesteri feladatokat is vállal. Az ünnepi időszakra is jutnak ilyen felkérések?

Cs.G:Ezek a munkák főként májustól októberig gyakoriak, ilyenkor szinte minden hétvégére jut fellépés. Az esküvőkben is az ünnepet látom, ennek az életre szóló ünnepnek a hangulatához, emelkedettségéhez próbálok hozzátenni színészként, amikor ceremóniamesteri teendőimet végzem.

Nagyon szeretem ezeket az alkalmakat: mindig vannak olyan emberek a násznép köreiben, akikkel az este folyamán tudok beszélgetni. Nemrégiben egy iraki katonával, egy agysebésszel, egy bostoni táncossal találkoztam – kincset érő beszélgetések ezek, hiszen belőlük is inspirálódom a színészi munkámhoz.

Ilyentájt, karácsonykor hogyan osztja meg az idejét és figyelmét a színpad és az ünnep között?

Cs. G.:Szerencsére az ünnepi időszakot az Udvari Kamaraszínház is tiszteletben tartja, és nem vagyunk túlterhelve feladatokkal. Számomra nagyon fontos a család, idén is igazi nagy családi karácsonyunk lesz. Gyermekkoromban, 7-8 éves koromig levelet írtunk a Jézuskának, úgy vártuk a karácsonyt. A levélírás szokását meg is tartottuk, de ma már a négy és féléves gyerekünkkel előbb földíszítettük a karácsonyfát, hogy majd szentestére édesanyámmal ünnepelhessünk és karácsony napján lemehessünk a másik nagyszülőkhöz, ahol a nagy család körében töltjük az ünnepeket. Ebben az időszakban szoktunk találkozni a barátainkkal is, hiszen év közben sokkal nehezebb mindenki számára alkalmas időpontot találni.