Ami a színpadon a szemnek láthatatlan – a szerep a színész lelkéből fakad

2021.12.20.

Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.

A testét viszi játékba, a gondolatok művészi megformálása azonban lelkéből fakad: a színész mestersége megtalálni önmagában az alakításhoz elengedhetetlen építőanyagot, felfejteni a legpontosabban rezonáló érzelmi szálakat, hogy ezzel a közönség megértését segítse. A színpadon látható színészi alakítások hosszú belső utak végállomásai – így volt ez régen, és így van ez ma is. A Pantheon nagyjai ugyanúgy saját belső útjaikat járták végig, mint a ma felnövő fiatal színésznemzedék. Az Udvari Kamaraszínház két fiatal színésznőjével, Csikász Ágnessel és Tóth Zsuzsival beszélgettünk belső utakról, építkezésről, karakterekről és szerepálmokról.

Milyen alaplépésekkel indul a színészi munka egy-egy darab előkészítésekor?

Létélményekre gondolok, olyasmikre, amik velem történtek, és persze nagyon sokat hozzátesz a díszlet és a jelmez a végén.

A rendezővel mindig átbeszéljük a karakter személyiségét, az előéletét, és ezek alapján én írok egy szerepnaplót,

A színpadon látható színészi alakítások hosszú belső utak végállomásai Forrás: Udvari Kamaraszínház

Ezt a technikát a főiskolán tanultad?

Tóth Zsuzsi: Igen, ott tanultuk a szerepnapló készítésének a technikáját. A szerepek megformálását pedig a Sztanyiszlavszkij módszer szerint tanultuk: a színésznek a saját életéből kell merítenie, meg kell találnunk azokat az élményeket, amelyekből meríthet, amelyekhez érzelmileg visszanyúlhat.

Ez a befelé fordulás akár félelmetes is lehet. Nagy bátorság kell hozzá, úgy sejtem.

A Zergetánc Majláth Margitjában például kifejezetten nagy az igazságérzet, amit párhuzamként magamban is megtaláltam.

Mi segített ennek a traumatizált sorsnak a megformálásában, hiszen neked nincsenek ilyen élményeid?

Sajnos a saját környezetemben is van ilyen tapasztalás, és így tudtam beszélgetni erről másokkal is, és így építkeztem leginkább.

Ágnes, te színjátszás mellett képzett drámainstruktorként is dolgozol. Ez a munka vélhetően fejlettebb önreflexiót eredményez, tehát visszahat saját művészi alakításaidra. Lehet gátló, de akár segítheti is a felkészülésedet és a színpadi jelenlétedet. Nálad ez hogyan nyilvánul meg?

Csikász Ágnes: Személyiségfüggő, persze, de én azt gondolom, hogy számomra nagyon nagy segítség, mert magabiztosságot ad, a magabiztosság pedig bátorságot, amivel könnyebben tudok létezni a színpadi közegben.

Ami a színpadon a szemnek láthatatlan – a szerep a színész lelkéből fakad Forrás: Udvari Kamaraszínház

Könnyű téged instruálni?

Csikász Ágnes: Én annak az egyensúlyát szeretem, ha engedik, hogy önállóan fedezzük fel, mit kell tennünk az adott szerepben, tehát amikor egy picit „hagyva vagyok", és aztán, mikor ebben a „hagyásban" elkezdenénk bizonytalankodni, akkor a rendező megerősít, csiszol, tologatja a potmétert, hogy kikerekedjen a figura.

Fiatal művészként több helyen is bemutatkoztál már. Hol láthattunk eddig?

Csikász Ágnes: Tíz éve vagyok színpadon. Először a Proton Színházzal dolgoztam, aztán a Pesti Magyar Színiakadémián töltöttem három évet, majd a Színművészeti Egyetemen még három évet, 2020-ban diplomáztam. Közben az Orlai Produkciós Irodánál és a Kerekasztal Színházzal dolgoztam. Jelenleg az Udvari Kamaraszínházban játszom, emellett a Martonvásári Maszk Egyesületnek vagyok a vezetője és az Orlai Produkciós Iroda közösségi és ifjúsági programjaiért felelek. A Budapest Musical Iskolában is tanítok.

Hogy lehet ennyiféle munkát összeegyeztetni, különösen a koronavírus járvány idején?

Új lendületet adott, hogy rájöttem, mennyire rossz a másik oldal, vagyis semmit nem csinálni.

Ez a tevékenység kicsit távol áll attól, amit az Udvari Kamaraszínházban láthatunk tőled, hiszen ott főként történelmi témájú darabokban játszol.

Melyik típusú munka áll közelebb a te egyéniségedhez: az improvizatív elemekre építő drámapedagógia vagy a fajsúlyos, komoly témákat feldolgozó történetek megformálása?

Csikász Ágnes: Egyik is, másik is, hiszen maga a játék, a színjátszás az, ami nagyon közel áll hozzám. Mivel mind a kettőnek alapja a játék, ezért azt tudom mondani, hogy mind a kettő. Az egyikben én vagyok az, aki játszom valamit, és a másikban meg én vagyok az, aki segít a résztvevőknek játszani vagy közösen gondolkodni egy témáról.

Mi a következő lépés számodra?

Csikász Ágnes: Alkatomból adódóan sokszor megtalálnak a kislány szerepek, de szeretnék érettebb, felnőtt karaktereket játszani. Többek között ezért szeretem nagyon a Halottak napjától Virágvasárnapig című darabot, amelyben Mária karaktere az enyém.

Zsuzsi, téged viszont gyakran megtalálnak az életkorodnál is érettebb karakterek: idősebb nők szerepét is rád bízzák a rendezők. Hogy éled meg?

Sajnos, a gyerekkoromból adódóan sok mindent tapasztaltam, sok mindent átéltem, és lehet, hogy ezt látják meg a rendezők,

Kik hatottak eddig művészi fejlődésedre?

a pályatársak, akikkel a színpadon vagyok, ők inspirálnak: Kálló Béla, Eperjes Károly, Tordy Géza, Korcsmáros György, Balsai Móni.

Van számodra szerepálom?

Molnár Ferenc Liliomából Juli a szerepálmom, de ezt képtelen vagyok eljátszani,

Kétféle jelenlét, kétféle felkészülési habitus, és mindkettőre szükség van abban az emberi és művészi értelemben is kiváló társulatban, amely az Udvari Kamaraszínházban előadások sorozatát viszi sikerre. Különböző színészegyéniségek dolgoznak együtt és inspirálják egymás játékát úgy, hogy közben azt a belső utat mindannyiuknak végig kell járniuk ahhoz, hogy egymással kapcsolódni tudjanak a színpadon. Mi, nézők pedig már csak a pazar végeredményt látjuk, a gondosan megfestett képeket, amelyek tökéletesen elfedik a fáradságos műhelymunkát. Köszönet érte.