Ez vár ránk az új év első napjaiban: legalább lesz minek örülnünk

Forrás: Shutterstock -
időjárás-jelentés napsütés időjárás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kellemes idővel indul a 2022-es év: akár 15 fok is lehet.

Újév napja

Általában többórás napsütésre számíthatunk, de északkeleten tartós ködfoltok lehetnek, a Dunántúlra pedig rétegfelhők érkezhetnek. Eső nem lesz. Az északnyugati szél megerősödik, néhol viharossá is fokozódik. 10-15 fok közötti kora tavaszias idővel indul 2022.

Vasárnap

Nyugaton változóan felhős idő várható, akár többórás napsütéssel. Keleten ezzel szemben párás, erősen felhős lehet az idő, tartósabb ködfoltok is lehetnek. Hulló csapadék nem valószínű. A délnyugati szél csak néha élénkül meg. 10 fok körüli értékeket mérhetünk, de a tartósan ködös keleti vidékeken ennél hidegebb lesz.

Kellemes időnk lesz Forrás: Shutterstock

Hétfő

Erősen felhős, párás, délelőtt több helyen még tartósan ködös idő lesz. Délután északnyugat felől szórványosan alakul ki eső, zápor. Eleinte az ÉNy-i, majd a DNy-i szél erősödhet meg. 9-15 fok közötti enyheség lesz.

Kedd

Marad a borongós, párás, néhol tartósan ködös idő. Eső, szitálás elsősorban az északkeleti országrészben fordul elő. Gyakran lesz erős az északnyugati szél. 9-11°C körüli maximumok lesznek.

Szerda

Erős hidegfront érkezik viharossá fokozódó északi széllel, melynek hatására a kezdeti esőket hózáporok, jégdara záporok válthatják fel. Reggel 6, délután már csal 3°C valószínű - írja a Köpönyeg.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.