Kiderült, hány adag Pfizer vakcinára van szükség az omikron variáns ellen

Forrás: AFP/Jeff Pachoud -
Pfizer-vakcina vakcina COVID-19 omikron koronavírus Pfizer
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Teljes oltás és frissítő oltás, azaz három adag szükséges az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) ellen a német BioNTech és az amerikai Pfizer együttműködésével kifejlesztett védőoltásból a vírus omikron nevű változatának semlegesítéséhez - közölte szerdán a két társaság laboratóriumi vizsgálatok előzetes eredményei alapján.

A közlemény szerint a vizsgálatok kimutatták, hogy a két adagból álló teljes oltás nem gátolja kellőképpen a Covid-19 kialakulását, ha az omikron variáns okozza a fertőzést, de a súlyos lefolyású betegségtől megvéd. A vakcina harmadik dózisa viszont a huszonötszörösére emeli az úgynevezett semlegesítő antitest titerek számát a teljes oltáshoz képest, és így megfelelő védelmet biztosít az omikronnal szemben.

"A teljes oltás ugyan megvéd a Covid-19 súlyos lefolyása ellen, a harmadik adaggal viszont jelentősen javul a védettség az új vírusváltozat esetében" - idézték a közleményben Albert Bourlát, a Pfizer vezetőjét.

Forrás: AFP/Jeff Pachoud

Ugur Sahin, a BioNTech társalapító-vezérigazgatója hozzátette: az első laboratóriumi adatok "arra utalnak, hogy az emlékeztető oltás megfelelő védelmet nyújthat az omikron variáns által okozott bármilyen súlyosságú betegséggel szemben".

Ugyanakkor a német biotechnológiai vállalkozás és az amerikai gyógyszeripari vállalat tovább folytatja az omikron elleni úgynevezett változat-specifikus vakcina kifejlesztését. Terveik szerint ha a magasabb szintű és hosszabb ideig tartó védelem érdekében módosítani kell az az EU-ban csaknem egy éve használt vakcinát, akkor március végére elérhetővé tehetik az omikronhoz igazított oltóanyagot. Továbbá azzal számolnak, hogy 2022-ben négymilliárd adag oltást tudnak előállítani - fejtették ki.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.