Megkapta a Karinthy-gyűrűt Galla Miklós: "Végre vége a cirkusznak, vége a szappanoperának, vége a cicaharcnak"

Laár András Galla Miklós Karinthy-gyűrű
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Galla Miklós még június 24-én vehette volna át a Karinthy-gyűrűt, ám az MTVA visszavonta a kitüntetését, méghozzá azért, mert a humorista a színpadon mutogatta a nemi szervét. Galla azóta küzdött a gyűrűért, még Orbán Viktornak is írt az ügyben, aki válaszolt is neki. Nos, most a kitüntetés végül hozzá került, de teljesen másképp, mint ahogyan szerette volna. Galla azonban így is örül.

"Végre vége a cirkusznak, vége a szappanoperának, vége a cicaharcnak. Laár Andrástól megkaptam a Karinthy-gyűrűt. Nagy megtiszteltetés, hiszen az Ő verseivel kezdődött a mi műfajunk. A képen a bal kezemen láthatjátok az ékszert. Köszönöm, András!" - írta a Facebookon Galla.

"Nagyon izgatott voltam, de éjjel nagyon jól aludtam. Sőt, bár kilenc órakor szoktam ébredni, ma tízig szunyókáltam. Izgultam, hogy végre megkapom a gyűrűt. Február óta ment a huzavona, és most végre megkaptam, ami engem illet, ami nekem jár. Végre megnyugodott a lelkem. Azt tervezem, hogy fellépéseken viselem majd, de nem a zenei koncerteken, mert oda nem illik, majd akkor, amikor humorista minőségemben lépek közönség elé" - nyilatkozta a Blikknek.

"Fontos volt számomra, hogy a New York kávéházban legyen az átadó. Pár évtizeddel ezelőtt itt ült Karinthy Frigyes is. Ez a díj, a gyűrű az iránta érzett rajongásunk, emlékeink és tiszteletünk jele, amely most, hogy odaadtam Mikinek a gyűrűt, körbe is ért. Miki megérdemelte volna a díjat, hiszen azért, mert egyszer volt egy vitatott jelenete, ez nem semmisíti meg a több évtizedes kemény munkáját. Nem éreztem volna jól magam, ha megtartom a gyűrűt, amikor tudom, hogy ő ennyire vágyik rá. Ez így volt helyes. Így már mindketten elmondhatjuk magunkról, hogy Karinthy-gyűrű díjas humoristák vagyunk" - tette hozzá Laár András.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.